BALATONSOUND 2014

BALATONSOUND 2014

Tavaly már két hónappal a kapunyitás előtt elfogytak a bérletek a Balaton-part legnagyobb bulijára, így már most nagy az érdeklődés a 2014 július 10-13. között rendezendő MasterCard Balaton Soundra. Európa – kategóriájában – legjobb fesztiválja, a balatoni atmoszférának, az egyedülálló sztárkínálatnak és a fesztiválok közt kiemelkedő, „prémium” szolgáltatásoknak köszönhetően 2013-ban minden addigi rekordot megdöntött, s nem csak a bérletek fogytak el jóval a fesztivál előtt, de megteltek a környező kempingek, a helyszínen pedig már napijegyhez sem lehetett jutni. „Bár az érdeklődés már most is hatalmas, nem célunk egy, a mostaninál nagyobb fesztivált létrehozni, fontosabbnak tartjuk az esemény prémium jellegének megőrzését, még úgy is, hogy várhatóan 2014-ben is a kapacitásunkat meghaladó érdeklődésre számíthatunk” – mondta el Fülöp Zoltán főszervező, aki azt is elárulta, hogy a Balaton régió legnagyobb eseményére ma már nemcsak a déli, de az északi parton is megtelnek a szálláshelyek. „December 11-én, pontban délben a fesztivál honlapján, és ugyanebben a pillanatban itthon és külföldön több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel” – jelentette be Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője. „Arra számítunk, hogy pár nap alatt akár már több ezer bérletet vásárolnak a vendégeink. Attól függetlenül is így gondolkodunk, hogy a 2014-es MasterCard Balaton Sound fellépői még nem ismertek a közönség előtt” – tette hozzá. Az ún. „early bird” időszakban, kedvezményes áron 15.000 db bérletet dobnak piacra a szervezők, akik állítása szerint heteken belül napvilágot látnak az első sztárnevek.
weiter Zamárdi,

Detaillierte Information


Tavaly már két hónappal a kapunyitás előtt elfogytak a bérletek a Balaton-part legnagyobb bulijára, így már most nagy az érdeklődés a 2014 július 10-13. között rendezendő MasterCard Balaton Soundra. Európa – kategóriájában – legjobb fesztiválja, a balatoni atmoszférának, az egyedülálló sztárkínálatnak és a fesztiválok közt kiemelkedő, „prémium” szolgáltatásoknak köszönhetően 2013-ban minden addigi rekordot megdöntött, s nem csak a bérletek fogytak el jóval a fesztivál előtt, de megteltek a környező kempingek, a helyszínen pedig már napijegyhez sem lehetett jutni.

„Bár az érdeklődés már most is hatalmas, nem célunk egy, a mostaninál nagyobb fesztivált létrehozni, fontosabbnak tartjuk az esemény prémium jellegének megőrzését, még úgy is, hogy várhatóan 2014-ben is a kapacitásunkat meghaladó érdeklődésre számíthatunk” – mondta el Fülöp Zoltán főszervező, aki azt is elárulta, hogy a Balaton régió legnagyobb eseményére ma már nemcsak a déli, de az északi parton is megtelnek a szálláshelyek.
„December 11-én, pontban délben a fesztivál honlapján, és ugyanebben a pillanatban itthon és külföldön több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel” – jelentette be Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője. „Arra számítunk, hogy pár nap alatt akár már több ezer bérletet vásárolnak a vendégeink. Attól függetlenül is így gondolkodunk, hogy a 2014-es MasterCard Balaton Sound fellépői még nem ismertek a közönség előtt” – tette hozzá. Az ún. „early bird” időszakban, kedvezményes áron 15.000 db bérletet dobnak piacra a szervezők, akik állítása szerint heteken belül napvilágot látnak az első sztárnevek.

Bilder


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!