Kup bilet
Dumaszínház est
Dr. Mészáros Flóra januári első előadásában a technológia és illúzió világát vizsgálva a franciaországi magyar művészet kulcsszereplőit mutatja be a II. világháború után. Második alkalommal a tudomány egy másik szeletét, az 1960-as évek második felétől az 1990-es évek végéig uralkodó természettudományos, biológiai-kémiai jelenségeket, valamint a művészeket meghatározó test- és gesztusalapú absztrakciót helyezi középpontba Reigl Judit és Hantai Simon művészetén keresztül.
Eojjeol suga eopda
dél-koreai szatíra, 139 perc, 2025
koreai nyelven, magyar felirattal
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Történelmi előadássorozat
Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban, Futótűz című darabjával pedig világhírűvé vált.
Venekei Marianna / Tennessee Williams / Dés László
A VÁGY VILLAMOSA
Táncdráma két felvonásban
Színház a sötétben!
Különleges Színi előadás.
Ne lásd, de érezd!
A finom erotikával fűszerezett keserédes történet a századforduló Kolozsvárjának egyik jelentős intézményébe, a Gerendás házként elhíresült bordélyba kalauzolja a nézőt.
Príma Donnák
LUKÁCS GYÖNGYI
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
2026. május 16-án újra Budapestre érkezik a The Boogie Woogie Show. A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő koncertprodukció ezúttal is élőben mutatja be a boogie woogie műfaj karakteres hangzását és energiáját.
A barátságról szól ez a történet. Két férfi megtörhetetlennek tűnő barátságáról.
[március 27-én végleg bezár a FÉM. már csak 5 alkalommal látható az előadás]
páros stand up (and sit down) költői hátszéllel
(SZÍNHÁZ)
Dohnányi-bérlet 6. előadás
Antonín Dvořák: h-moll csellóverseny No.2. op.104. (Tomasz Máté)
--
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Részletek a Hattyúk tava és a Csipkerózsika balett zenéiből
láthatatlan örökség
Bemutató időpontja: 2025. 10. 29.
Az iróniájáról és vígjátékairól híres Oscar Wilde 1893-ban bemutatott műve az újszövetségi időkbe vezeti a nézőt, a bibliai történetet a Nemzetiben a költői színház kiemelkedő bolgár rendezője viszi színre rendkívül látványos formában.
A Garden of Lights a 2025/26-os szezonban ismét egy csodás, kultikus mese varázslatos világába invitálja a látogatókat a budapesti Füvészkertbe. A különleges fény és multimédia-kiállítás idei témája nem más, mint az örök gyerek, Pán Péter története.
Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.
Dancing Queen, Money Money Money, SOS, Waterloo, Mamma Mia, Happy New Year, Thank You For The Music, The Winner Takes It All, Fernando és még sok más!
„Az Egy gyilkosság mellékszálai harmincöt-negyven perces olvasmány. Pontosan annyi idő, mint amennyit állítólag B. Sándor őrködött kint az utcán, amennyi időt az elkövetők bent töltöttek. Csak sejtjük, ki ölt, és ki volt az őrszem. Borbély Szilárd az egyetlen valóságos szemtanú, még akkor is, ha nem talált kiutat a labirintusból. Minden betűje, minden szava, minden mondata hiteles. Mert az ő valóságértelmezésének ideája fájdalmasan életszerű.” (Üzenet Dogville-ből)
Jean Poiret:
Randevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Vígjáték két részben
Tánckrónika Dózsa György tetteiről/Rekviem Mohácsért
táncmű
Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
ELŐADÁS: 2026. július 04.
tervezett esőnap: július 05.
Sorozatgyilkosok nyomában – Doszpot Péter és Antal Gábor exkluzív estje
terek, remények, lillák – hat képben
Ne hagyja ki a gyönyörű zene felejthetetlen estjét, amelyen a világ egyik legkiválóbb zongoristája és zeneszerzője, Ludovico Einaudi dallamai csendülnek fel egy briliáns cseh zongorista előadásában.
Január 24-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából különleges estére várjuk a közönséget.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.