Legnépszerűbb programok

4423 program


Járd be Veszprém első körbekerített izraelita temetőjét és tudj meg mindent a zsidó temetkezési szokásokról!

Járjuk be együtt az egykor virágzó veszprémi zsidó közösség ikonikus helyeit Auer Lipót szülőházától az izraelita ravatalozóig és útközben nézzünk szét az egykori zsinagóga tetejéről is!

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

8-14 éveseknek
(előzetes egyeztetés után kisebb testvéreket is szívesen látunk)

Helyszíne: Lakitelek – Tőserdő, Kontyvirág Erdei Iskola (6065 Lakitelek-Tőserdő Szikra 65/a)

7-13 éveseknek

Helyszíne: Kecskeméti Planetárium

minden, amit az életmentésről és a mentőkről tudni kell
Haladó csoport III. 9-15 éveseknek

Helyszíne: HA Kulturális Központ

Mi a baj azzal, ha Steve Vai vagy Joe Satriani Beethovent vagy Paganinit játszik elektromos gitáron? (Vagy ha Perlman musicalt?) Crossover. Vagy valami más lenne?

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

GESZTI KONCERT sajnos elfogyott
13 Esemény

Artisjus- és eMeRTon-díjas rapper, dalszövegíró, reklámszakember, producer, szinkronszínész, műsorvezető, Romhányi után a legnagyobb rímhányó, A dzsungel könyve, a Pál utcai fiúk és a Szegedi Szabadtérin született Ezeregy éjszaka musicalek szerzője – az ezerarcú Geszti Péter hangját, humorát, szerteágazó munkásságát senkinek sem kell bemutatni.

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Hamvas Béla útmutató szövegei a borról, az ivásról, az élet öröméről.

Az Apacuka zenekar Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb gyerekzenekara, amely évek óta gondoskodik a családok felhőtlen szórakozásáról. Dalaik játékosak, fülbemászóak és könnyen énekelhetők, így a gyerekek már az első refrénnél bekapcsolódnak a közös muzsikálásba.

Idén nyáron hangulatos PARTY-ra várunk Fehérgyarmaton!
Egy felejthetetlen Garden Party keretében érkezik hozzánk a Children of Distance együttes, hogy együtt ünnepeljük meg a zenekar 20 éves jubileumát!

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

bemutató: 2023. december 31.
előadás: 2026. július 3.
tervezett esőnap: 2026. július 4.

Tarts velünk füredi sétánkon, ahol megidézzük az emlékfa park faunáját őrző szellemóriásokat!

Pattanj nyeregbe és tekerjük be együtt Füred egykor különálló városrészeit egy pihentető és biztonságos körtúra keretében!

Elevenítsük fel együtt a régi EDDA táborok boldog hangulatát és töltsünk el egy önfeledt, vidám napot idén nyáron a vízparton!

-500 Ft
Centiről centire Jegyvásárlás
13 Esemény

A Rózsavölgyi Szalon előadása.

Miről mesél a régi Hosszú utca? Sétánkon feltárulnak a felújított Szent Anna kápolna titkai, egy bögre frissítő italt kortyolgatva bejárjuk az újjászületett Ruttner-házat, majd együtt ismerkedünk a Jókai utca szépséges házainak kalandos történetével.

Az Apák napja című Stand Up Comedyben jól ismert figurák, hétköznapi családi helyzetek, a szülőség vicces és néha abszurd pillanatai kerülnek terítékre életszagú, szókimondó humorral Tóth Szabolcs előadásában. A nevetés garantált, ezt az estét vétek lenne kihagyni!

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!