Popular programs

4314 Programm


CSODASZARVAS - lovas rock opera Ticketkauf
13 Veranstaltung

A „Csodaszarvas”, a honfoglalás előtti időkbe kalauzolja el nézőit. Igazi, látványos, családi lovas előadást tervezünk, mely történelmünk kezdeti, eddig csak „regélt” időszakában játszódik. Arany János "Buda halála" című műve nyomdokán, egy olyan világot tárunk nézőink elé, melyben egyformán megtalálja örömét minden korosztály.

HŐSÖK HAJNALA Ticketkauf
13 Veranstaltung

Tánckrónika Dózsa György tetteiről/Rekviem Mohácsért
táncmű

Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

ELŐADÁS: 2026. július 04.
tervezett esőnap: július 05.

Sose halunk meg Ticketkauf
13 Veranstaltung

Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg.

Túrajó séták - Bögre és Te-a Jókai utcán Ticketkauf
13 Veranstaltung

Miről mesél a régi Hosszú utca? Sétánkon feltárulnak a felújított Szent Anna kápolna titkai, egy bögre frissítő italt kortyolgatva bejárjuk az újjászületett Ruttner-házat, majd együtt ismerkedünk a Jókai utca szépséges házainak kalandos történetével.

2026 ÖNBIZALOMTURBÓ - Jobb agyféltekés kreatív rajztábor Ticketkauf
13 Veranstaltung

8-13 éveseknek

Helyszíne: HA Kulturális Központ

2026 KUTYÁVAL EGY MOSOLYÉRT I. - tábor Ticketkauf
13 Veranstaltung

7-10 éveseknek

Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

2026 ÉPÍTSD MAGAD! - kreatív fejlesztő tábor Ticketkauf
13 Veranstaltung

9-13 éveseknek

Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

2026 PROPELLER GÉPEK I. A jövő mérnökeinek tábora Ticketkauf
13 Veranstaltung

befejezett általános iskolai 2. osztálytól 14 éves korig

Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

2026 MŰTEREM - Grafikai tábor Ticketkauf
13 Veranstaltung

8-14 éveseknek

Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

2026 NAGYLURKÓ néptánctábor Ticketkauf
13 Veranstaltung

6-8 éveseknek

Helyszíne: HA Kulturális Központ 7-es táncterme

Miles Electric Band Ticketkauf
13 Veranstaltung

Sokféleképpen lehet tisztelegni a száz éve született Miles Davis emléke előtt, de kevesen mondhatják el magukról, hogy testközelből élték át a Miles-varázst, és a játszótársaként kaptak tőle örök érvényű útravalót.

Ledisi for Dinah Ticketkauf
13 Veranstaltung

Miután a kétezres években meghódította az R’n’B világát – amit 14 Grammy-jelölés és egy Billboard Top 10-listás album is jelzett –, Ledisi mára a jazz egén is tündöklő csillaggá vált.

RÁKÁSZ GERGELY - MOZART - CASTLE EDITION Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

MOZI - Hogyan lopjunk vissza egymilliót? Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az igazságtalanul elbocsátott építési vezető, Stan (Rayane Bensetti) egymillió eurót lop el vezérigazgatója széfjéből. Amikor megtudja, hogy a kirúgás egy előléptetési teszt volt, kétségbeesett és szokatlan lépésre szánja el magát: megpróbálja titokban visszajuttatni a pénzt, mielőtt a főnöke másnap reggel beér az irodába. Problémáit tetézi, hogy a széf kinyitásához előbb meg kell szereznie annak kulcsát főnöke lakásából, így kénytelen felfogadni Párizs legfurább, és legkiszámíthatatlanabb lakatosát, Hippolyte-ot (Christian Clavier). Stan számára ez az éjszaka hosszúnak ígérkezik.

Balázs Elemér Group Ticketkauf
13 Veranstaltung

Hosszabb szünet után tér vissza a Várkert Bazár színpadára hazánk egyik legnépszerűbb jazz-formációja, a Balázs Elemér Group. A zenekar legutóbb 2020-ban koncertezett nálunk, így a mostani, felszabadult nyári hangulatot ígérő szabadtéri fellépés különleges alkalomnak ígérkezik a közönség és a művészek számára egyaránt.

-2 000 Ft
A ZENE HELYSZÍNEI/A LÉLEK KÉPESLAPJAI - Alessandro Martire zongoraestje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Alessandro Martire, a nemzetközileg is elismert olasz zeneszerző és zongoraművész “A zene helyszínei - A lélek képeslapjai” című koncertprogramjában pályafutásának meghatározó pillanatait vonultatja fel: azon műveket – Aria, Heart, Desert Reflections, Bright Sky, Wind of Gea –, amelyek a klasszikus érzékenységet ötvözik a kortárs zenével, így jelenítve meg a természet lélegzetét, az érzelmek színét és a zenévé átalakuló gondolatok könnyedségét. Az alkotások dallamai szétáradnak a teremben, hogy elérjék és megérintsék a hallgatók szívét. Martire zenéje emlékeket felidéző sugallatként belső hallgatásra invitál; nem történeteket mesél, hanem hagyja, hogy témái a zene által bontakozzanak ki a hallgatóságban. Amikor az utolsó hang is elhalkul, nem a csend marad velünk, hanem egy láthatatlan echo, amely tovább rezonál mindannyiunkban. A kivételes tehetségű zongoraművészt hallgatva elbűvölő és magával ragadó élmény részesei lehetünk, amely nem ér véget az utolsó akkorddal, hanem tovább visszhangzik az emlékezetünkben, a szívünkben, és talán belső kertjeinkben is...

RÁKÁSZ GERGELY - MOZART - CASTLE EDITION Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Túrajó séták - Gőzálom az Elem utcában Ticketkauf
13 Veranstaltung

Sétánkon a vasúti járműjavítás korabeli fellegvárát, a századforduló Budapestjének második legnagyobb területű vasúti létesítményét, az Istvántelki Főműhely gőzöscsarnokát járjuk be, és még felújított Intze típusú víztornyába is bekukkantunk.

Az én szívem játszik - Lábas Viki Ticketkauf
13 Veranstaltung

“Egy generáció dilemmái a színpadon – ritmusból és szenvedélyből szőve.”

Lábas Viki énekes-dalszerző, hat éves kora óta áll színpadon különböző formációkkal, az elmúlt 11 évben zenekarral járta az országot. Lételeme a művészi önkifejezés. A jelenben él, és szeret olyan pillanatokat teremteni, amelyek felszabadítják az őt körülvevők érzéseit.

BERD DANCE ENSEMBLE Ticketkauf
13 Veranstaltung

(esőnap: július 12.)

Lenyűgöző harmónia, határtalan energia és művészi precizitás!

bis zu -500 Ft
Akt hegedűvel Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az Art-Színtér előadása.

Amerikai Komédia Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az idei nyáron immár harmadik alkalommal szervezzük meg Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol népszerű, zenés-táncos sikerprodukciókkal várjuk kedves közönségünket! BÁKK Nyári KultúrKavalkád - Szabadtéren is az élmény vár!

2026 NYÁRI OVI tábor 4,5  - 7 éveseknek Ticketkauf
13 Veranstaltung

Július 13 – 17-ig

Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

2026 DJ TÁBOR Ticketkauf
13 Veranstaltung

Július 13 – 17-ig
10- 14 éveseknek

Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!