Program


Zsidó Kulturális Fesztivál 2019: Zenés Ady-fantázia

Zsidó Kulturális Fesztivál 2019: Zenés Ady-fantázia

A Zenés Ady-fantáziában néhány közismertebb dal mellett ritkán, és meglehet, ezidáig talán sosem hallott Ady-dalok is megszólalnak Laczkó Vass Róbert színművész és Veress Gáspár zongoraművész tolmácsolásában.

A Zenés Ady-fantáziában néhány közismertebb dal mellett ritkán, és meglehet, ezidáig talán sosem hallott Ady-dalok is megszólalnak Laczkó Vass Róbert színművész és Veress Gáspár zongoraművész tolmácsolásában.

 

Ady Endre közel állt a zenéhez: megtanult kottát olvasni, dalszerzők tartoztak a baráti körébe, kuplék és kabarédalok szövegeit írta névtelenül, amelyeket később összetépett. Barátaival, főként Reinitz Bélával, az Ady-versek első megzenésítőjével, sokat muzsikáltatott magának a mulatókban. Több mint ötven, zenével kapcsolatos címet ismerünk az életművében. Olyan óriások zenésítették meg a verseit, mint Bartók vagy Kodály, ám Reinitz Béla sanzonszerű dalai valahogy nem lopták be magukat a zenekritikusok szívébe, pedig Reinitz ismerte Ady beszéd- és előadásmódját, ezért dalaiba a költő hanglejtését komponálta bele. Ráadásul az ő szerzeményeit maga Ady igazolta vissza: „Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja”.

 

A műsor létrejöttéhez segítséget nyújtott Imre Zoltán, a kolozsvári Eisikovits-család, és Lucian Nastasă-Kovács.

 

Jegyár: 3000 Ft

 

Kövessen minket!


Ajánló


IGAZÁBÓL KARÁCSONY - SZIMFONIKUS KONCERTSHOW

Papp László Budapest Sportaréna

A Budafoki Dohnányi Zenekar a tavalyi hagyományteremtő bevezetés után idén december 28-án is…

Az Amadinda és Presser Gábor hagyományos óévbúcsúztató–újévet köszöntő hangversenye. Vendégek: Karácsony János, Födő…

Szerző: NEIL SIMON Fordította: ÖRKÉNY ISTVÁN komédia Neil Simonról minden túlzás nélkül elmondható,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok