Program


Tzumo Drums Band

Tzumo Drums Band

A Herbie Hancock-tanítvány Tzumo Árpád az egyik legsokoldalúbb hazai komponista és billentyűs, aki úgy saját SoLaTi nevű formációjával, mint jó néhány zenekar állandó tagjaként, rendszeres fellépője a kluboknak és fesztiváloknak, itthon és külföldön egyaránt.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. június 1. szombat, 20:00

Ezen az estén azonban egészen új oldaláról mutatkozik be, hiszen a megszokottól eltérően – a BJC-ben adott első, teltházas koncertet követően most második alkalommal – a billentyűk helyett a dobokat szólaltatja meg.

A dolog előzményei messszire nyúlnak vissza, hiszen Tzumo édesapja jónevű dobos volt, aki többek között a legendás Garay Attilával is sokat dolgozott együtt, így aligha meglepő, hogy Árpád gyerekkorában folyamatosan „dobolgatott” odahaza, ahogyan ő fogalmaz. Az utóbbi időben viszont – továbbra sem hanyagolva el a billentyűket – komolyan elkezdett foglalkozni a dobolással is, olyannyira, hogy a hazai jazz színtér jeles képviselőivel nemrégiben megalakította az ezúttal második koncertjét adó Tzumo Drums Band névre hallgató új kvartettet, melynek repertoárját többségben Tzumo szerzeményei alkotják.

Közreműködik:

Tzumo Árpád - dob
Ávéd János - szaxofon
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora
Egri János - nagybőgő

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

Ajánlatunk


„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Kövess minket!


További ajánlataink


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

GESZTI SIXTY

Papp László Budapest Sportaréna

A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló…

Boléro francia életrajzi dráma, 120 perc, 2024 francia nyelven, magyar felirattal

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!