Program


Tükrös Zenekar

Tükrös Zenekar

Az 1986-ban alakult Tükrös Zenekar tradicionális magyar népzenét játszik a vonószenekarok hagyományos felállásában, olykor cimbalommal kiegészülve.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. október 28. péntek, 20:00

1996 óta megjelenő lemezeinek sajátos vonása, hogy egy-egy tájegységre koncentrálnak. Kitüntetett helyen szerepelt köztük a 2000-ben megjelent Szatmári népzene az 1900-as évekből, mellyel elnyerték a Magyar Művészeti Akadémia arany oklevelét. A mi Mezőségünk 2008-ban látott napvilágot, a legjobb mezőségi (magyarpalatkai, magyarszováti, széki, bonchidai, nagysajói, visai, kolozsi) cigánybandák előtt hajtva fejet. A Tükrös Zenekar tagjai számára ugyanis a Mezőség zenéje tette meghatározó élménnyé a népzenét, azzal szembesítve a muzsikusokat, hogy az ottani falusi bandák muzsikájának „szépsége, ereje és dinamizmusa a feldolgozás szándéka vagy a műfajok keverése nélkül is képes nem mindennapi élményt nyújtani a hallgatóságnak.”
A zenekar ennek a hagyománynak a továbbadását tűzte ki céljául - és ezt valósította meg harmincéves pályafutása során. Legújabb albumuk a Maros és Küküllők vidékének legszebb dallamait gyűjtötte csokorba Erdők, vizek zenéje címmel. A CD egyrészt a helyi adatközlők és mesterek (többek közt Csiszár Aladár, Gáspár Béla és Rácz Albert) előtt tiszteleg, de a természetközeli életmód eltűnésének veszélyére is felhívja a figyelmet.

Ajánlatunk


Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz.

A humorban bővelkedő vígjátékunk különlegessége, hogy Nagy Sándor közel negyven karaktert kelt életre.

Kövess minket!


További ajánlataink


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

Szentpéteri Csilla & Band - Mojito koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merüljön el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten!

Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!