Tisztakosz koncert
A rendezvény házigazdája a Tisztakosz zenekar egy 2018-ban alakult 4 tagú alternatív-rock formáció.
A rendezvény házigazdája a Tisztakosz zenekar egy 2018-ban alakult 4 tagú alternatív-rock formáció.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: März 22. Freitag, 19:30
A zenekar egy pár tagcsere után, 2021-ben kezdett el aktívan koncertezni, elsősorban saját dalokat előadva. Hangzásvilágukra jellemző, hogy az energetikus rock hangszerelést ötvözik a könnyebben emészthető dallamokkal. Nem kedvelik a rock & roll sablonokat, így szövegeiket is elsősorban a költészet világából merítik. A koncertek mellett az együttes részt vett a Helyfoglaló Tehetségkutatón is, ahol díjazott le, illetve Tekerd fel a HANGERŐT / Diákzenekarok Tehetségkutatója versenyén a zenekar 1. helyezést ért el. Az Ifjúsági Házban először lépnek fel, előzenekarként pedig a Z-Generation-t hozzák magukkal.
Várunk mindenkit sok szeretettel! Hatalmas buli lesz!
Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel produkciója.
Tavaly az Edinburgh Fringe Fesztiválon óriási kritikai és közönség sikert arató IMA újra látható a Müpa mellett felállított sátorban.
A Kultúrbrigád Hannibál tanár úr című produkciója Mucsi Zoltán lehengerlő szereplésével már csak három alkalommal látható az Átrium épületében.
A karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek közel…
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!