Program


Tesztbeszéd Mogács Dániellel - talkshow, műsorvezető: Lovász László

Tesztbeszéd Mogács Dániellel - talkshow, műsorvezető: Lovász László

A Tesztbeszéd egy teljesen új formátumú, interaktív előadás, melyben a Dumaszínház legbátrabb fellépői azért állnak a színpadra, hogy a közönség „meztelenre vetkőztesse” őket!

Ez az új formátum persze némi magyarázatot igényel. A legfontosabb, hogy az előadóval kapcsolatos tesztkérdésekre elsőként mindig a közönség ad választ, tehát kiderül, hogy Aranyosi Pétert, Kőhalmi Zoltánt, Kovács András Pétert, Hadházi Lászlót, Badár Sándort vagy éppen Kiss Ádámot milyennek látják a nézők valójában!

És ez bizony nem feltétlenül egyezik azzal, amit ők magukról gondolnak!

Ez adja az előadás rendkívüli izgalmát, azt a lehetőséget, hogy fellépő és néző egymásra mosolyogjon, és megtudjunk még többet a hazai stand-up legnagyobbjairól.

A közönségnek semmi más dolga nincs, mint az egyes kérdéseknél a)-t vagy b)-t választani, és figyelni, hogy vajon a vendég hogyan reagál.

Aranyosi Péter szókimondó vagy diplomatikus?
Kőhalmi Zoltán precíz és alapos vagy inkább szétszórt?
Hadházi László verseket vagy híreket olvas szívesebben?
Badár Sándor óvatos sofőr vagy egy vadállat?
Kiss Ádám mindent eltervez előre vagy spontán?
Kovács András Péter filozofálni vagy barkácsolni szeret jobban?

Megannyi égető kérdés, és higgyék el, lesz meglepetés!

A vendégek azt gondolják, tudják magukról, milyenek. A nézők azt gondolják, tudják róluk, hogy milyenek. De vajon a kettő ugyanaz?

Ez csak a Teszbeszédben derülhet ki, hiszen ilyen formátumú beszélgetős műsor még nem volt!

Ajánló


A szexualitásban rejlik a legnagyobb teremtő erő. A legnagyobb gyönyör és a legnagyobb…

Bach: János passió

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ismét látható Bach János passiójának tavaly nagy sikerrel bemutatott színpadi változata, mely most…

Woody Allen: Central Park West egyfelvonásos vígjáték

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ