A kortárs drámairodalom kiemelkedő szerzője, az orosz származású és Lengyelországban élő Ivan Viripajev 2017-ben írta meg egyik legnagyobb hatású, kultikus darabját, az Iráni konferenciá-t, amelyet azóta már számos nyelvre lefordítottak és több jelentős színházban is bemutattak.
A színműnek már a címe és a helyszíne is szimbolikus – Dánia fővárosában, a Koppenhágai Egyetemen összegyűlik néhány értelmiségi, egy keletkutató tudós és teológus, politológus és haditudósító, televíziós műsorvezető és író, lelkipásztor és karmester, valamint az irodalmi Nobel-díjas iráni költőnő, hogy az „iráni probléma” kapcsán kifejtsék a véleményüket az emberi jogokról és szólásszabadságról, a Közel-Keleten zajló geopolitikai konfliktusról. Ám a tudományosnak induló konferencia egy idő után váratlan fordulatot vesz, amikor a felszólalók eltérő világnézete és gondolkodásmódja, különböző élettapasztalata egymásnak feszül, és az izzó párbeszédek, a kitárulkozó, vallomásos monológok során felszínre kerülnek a szereplők személyes élettörténetei, belső vívódásai. A világban zajló kataklizmák okait és következményeit kutatva a szereplők eljutnak a keleti és nyugati civilizáció szembenállásáig, és az emberiség alapkérdéséig – mi az élet értelme?
Az előadás egy megrendítő spirituális utazás, amely a szabadság, az istenhit, a boldogság témáját járja körül többféle megközelítésben, arra késztetve a nézőket is, hogy szembesüljenek korunk legfontosabb kérdéseivel, civilizációnk létállapotával.
Az előadás hossza 155 perc, szünet nélkül.
16 év feletti nézőinknek ajánljuk.
ALKOTÓK:
Philip Rasmussen, 50 éves: Kónya-Ütő Bence, Kolcsár József
Daniel Christensen, 42 éves: Pálffy Tibor, Márton Lóránt-László
Oliver Larsen, 60 éves: Szakács László, Pignitzky Gellért
Magnus Thomsen, 35 éves: Varsányi Szabolcs, Kónya-Ütő Bence
Astrid Petersen, 33 éves: Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka
Emma Schmidt-Poulsen, 40 éves: D. Albu Annamária, Fekete Mária
Gustav Jensen, 42 éves: Erdei Gábor
Augustin atya, 50 éves: Mátray László
Pasquale Andersen, 90 éves: Nemes Levente
Shirin Shirazi, 38 éves: Szalma Hajnalka, Pál Ferenczi Gyöngyi
Mathilde Hansen: Göllner Boróka
Kathrine Johansen: Vass Zsuzsanna
Patrik Nilsson: Nagy-Kopeczky Kristóf
Fordító: Pál Ferenczy Gyöngyi, Szalma Hajnalka
Fordító / Dramaturg: Kozma András
Versfordítás fárszi nyelvre: Dr Torma Katalin
Díszlet: Bartha József
Jelmez: Szőke Zsuzsanna
Videotechnika: Rancz András
Light design: Bányai Tamás
Zene, sound design: Bocsárdi Magor
Operatőr: Bán József, Filep Zsombor
A rendező munkatársa: Nagy-Kopeczky Kristóf, Vass Zsuzsanna
Ügyelő: Veres Bartha Edit
Súgó: Dobra Mária Magdolna
Rendező: Bocsárdi László
A szerző engedélyét a henschel SCHAUSPIEL Theaterverlag Berlin (DE) és a Hofra Kft. közvetítette.