Program


Szabó Marcell zongoraestje

Szabó Marcell zongoraestje

„Felnőttfejjel már tudom értékelni, hogy mit jelent, ha valaki tehetséges és azt csinálhatja, amit szeret. Azt is látom, hogy az emberek miért cserélnének velem, még akkor is, ha belülről nyilván másként élem meg ezt a zenészdolgot, mint ahogyan az kívülről kinéz.  több...

Aktuális előadások



Szabó Marcell zongoraestje

Az est műsora:
Bartók: Szvit op.14
Bartók: I. Román Tánc op.8a
Bartók: 3 csíkmegyei népdal
Bartók: Improvizàciók magyar paraszt dalokra op.20
Csajkovszkij: Dumka op.59
Liszt: 104. Petrarca szonett
Liszt: XIV.  Magyar rapszódia

Szabó Marcell nyolcévesen kapta első hivatalos zongoraóráit, tizenkét évesen pedig már a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályában tanult. Sokáig legalább akkora erőbedobással görkorcsolyázott, mint zongorázott, egy sérülés-sorozatnak köszönhetően azonban döntenie kellett, és az extrém sport helyett a zongorázást választotta.
A 2010–2011-es tanévben a brüsszeli Koninklijk Conservatorium hallgatója volt, 2012-től pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájában folytatja tanulmányait. A 2016-ban Fischer Annie-ösztöndíjat, 2015-ben Junior Prima Díjat nyert zongoraművész az elmúlt években számos nemzetközi versenyen is sikert aratott. 2014-ben a szegedi 6. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen 1. díjat, kortárs zenei és zenekari különdíjat, a 33. Nemzetközi Delia Steinberg Zongoraversenyen Madridban 3. díjat, a 16. Nemzetközi Île de France Zongoraversenyen Párizsban 1. díjat és különdíjat nyert. A párizsi győzelem igazi „bakancslistás ügy” volt számára, melynek köszönhetően számos fesztiválmeghívást kapott és több szólóestet is adhatott a francia fővárosban. A Bartók-versenyen szerzett zenekari különdíjnak köszönhetően 2015-ben Rahmanyinov 2. (c-moll) zongoraversenyével állhatott színpadra. Rahmanyinov zenéje örök vonzalom számára: különleges, oroszos dallamai, formai és harmóniavilága különösen közel állnak hozzá. Szabó Marcell szóló- és kamaraestek főszereplőjeként koncertezett már Bécsben, Madridban, Hamburgban, Brüsszelben, Luxembourgban, Nagoyában és a Krím-félszigeten is.

Kövessen minket!


További ajánlataink


akár -10%
Ana Moura Jegyvásárlás

Ana Moura

VeszprémFest, História Kert

Portugália talán legszebb zenei hagyományát, a melanokolikus, keserédes stílust képviselő Ana Moura a valaha élt legfiatalabb fado énekes. A világhírű…

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

A produkciók koncepciója kiforrott - ám a Ring az elmúlt években a konstans elképzelés keretein belül megfiatalodott, részleteiben újjászületett. Állandó…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok