Program


Rákfogó–Orszáczky-emlékzenekar - Jazzlegendák

Rákfogó–Orszáczky-emlékzenekar - Jazzlegendák

Az 1972-1974 között létezett Rákfogó zenekarnak rövid élete ellenére máig tartó hatása van. Nemcsak a legnagyobb sikereket elérő, legendás felállás tagjai - Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Babos Gyula, Orszáczky Jackie és Ráduly Mihály - pályáját határozta meg ez a csapat, hanem az egész magyar jazzélet alakulására döntő befolyással bírt.  Bővebben

Ez a koncert mérföldkő jelentőségű, hiszen a máig aktív alaptagok hosszú évtizedek óta először állnak színpadra, hogy ifjabb társaikkal, Horváth Plútó Józseffel, Fekete-Kovács Kornéllal, Emilióval és Mága Dzseniferrel Orszáczky Jackie-re, illetve a hazai jazz egyik aranykorára emlékezzenek - mai felfogásban.
A jazzrajongó kortársak, ha tudják egyáltalán, hányféle kiadása volt a Rákfogónak, valószínűleg belezavarodnak a kronológiába. Nem magától értődő, hogy az első formáció épp az Új Rákfogó volt, amelyet Orszáczky Jackie alapított Lakatos Bögöly Béla dobossal, velük Cserba Miklós gitározott. Ezt követte a legnagyobb hatásúnak tekintett Szakcsi-Kőszegi-Babos-Orszáczky-Ráduly-féle Rákfogó, melyben egy ideig játszott Bögöly, Kathy-Horváth Lajos, Jávori Vilmos, Németh János is. A harmadik inkarnáció, amelyet Füsti Balogh Gábor zongorista alapított Kis Rákfogó néven, 1977-ben megnyerte a Ki mit tud?-ot.

Közreműködők:

Szakcsi Lakatos Béla: zongora, billentyűs hangszerek
Babos Gyula: gitár
Kőszegi Imre: dob
Horváth Plútó József: basszusgitár
Emilio, Mága Dzsenifer: ének
Fekete-Kovács Kornél: trombita

Kövess minket!


Ajánló


QUEEN + ADAM LAMBERT

Papp László Budapest Sportaréna

A Queen+Adam Lambert a 2017-es európai turnéjuk során idén november 4-én Magyarországon is…

Álomutazó

BOK Csarnok

Idén karácsonykor újabb szuperprodukcióval és a legnagyobb sztárokkal térnek vissza A Játékkészítő alkotói.…

A Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla, akit a Müpa 2017/18-ra Az évad…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ