Program


PASO - Big Band

PASO - Big Band

A PASO mindig is úttörő volt a kísérletezésben, hiszen játszottak már népzenei ihletésű dalokat is, és ez a zenekar volt az első fellépő a Müpa Szimfonik sorozatában is. 2018-ban ismét új kaland következik: a komoly- és népzenei hagyományok után most a big band swing sűrű textúrájában merítkeznek meg.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. december 28. péntek, 19:00

Az 1900-as évek füstös jazzklubjaiból indult zenék már keletkezésükkor nagy hatást gyakoroltak a Jamaica szigetének tikkasztó hőségében született karibi tánczenére, hiszen a helyi Alpha Boy School növendékei jazz-improvizációkkal jutottak el odáig, hogy útjára indítsák azt, amit ma ska zeneként ismerünk. A PASO most ezt az irányt kísérli meg megfordítani, és a ska zenéből kíván eljutni egy big band hangszerelésű ska-jazz világig. Dalaikat most először bigband-hangszereléssel és bigband-felállással adják elő, így több mint egy tucat fúvóssal szólalnak majd meg a legnagyobb Pannonia Allstars Ska Orchestra-slágerek - némelyik akár teljesen swinges lüktetésbe áthelyezve.

Ajánlatunk


Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a közösen átélt zenei élmény.

A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára.

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

Kövess minket!


További ajánlataink


Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…

Szentpéteri Csilla & Band - “Mojito” koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán

Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!