A német tenor a párizsi Bastille Opéra produkciójában, DVD-felvételen is megörökített alakítása az elkövetkezendő generációk számára is mércéül szolgálhat. A szerelem és hűség között őrlődő Charlotte-ként Elīna Garančát láthatjuk, aki nem sokkal azt követően énekelte először ezt a szerepet, hogy valósággal berobbant a nemzetközi operajátszásba, szenzációt keltve a Salzburgi Fesztiválon. A Metropolitanhez 2008 óta kötődő lett mezzoszoprán Rosinaként debütált Rossini A sevilla borbélyában, két esztendővel később pedig már a Carmen címszerepét énekelte ugyanitt, szintén óriási sikerrel.
Charlotte testvérének alakja, Sophie a New Orleans-i születésű Lisette Oropesa jóvoltából elevenedik meg. A fiatal generációhoz tartozó amerikai szopránt a New York Times úgy jellemezte, mint akinek színpadi jelenléte szinte mágneses erővel vonja magára a néző figyelmét, hangja pedig megragadóan bársonyos és rugalmas. David Bižić debütál Charlotte jegyeseként, Jonathan Summers pedig Charlotte apja szerepében.
A több mint negyven év után új rendezésben színre kerülő operát a harmincas évei végén járó, a világ legrangosabb dalszínházaiban fellépő, örmény származású francia dirigens, Alain Altinoglu vezényli.
Massenet: Werther
Werther: Jonas Kaufmann
Sophie: Lisette Oropesa
Charlotte: Elīna Garanča
Albert: David Bižić
tiszttartó: Jonathan Summers
Közreműködik: a Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
Vezényel: Alain Altinoglu
Rendező: Richard Eyre
Díszlet, jelmez: Rob Howell
Videó: Wendall Harrington
Koreográfia: Sara Erde
A Met új produkciója
Élő közvetítés magyar feliratozással.