Magyar Állami Népi Együttes - Násztánc / Hagyományok Háza
NÁSZTÁNC - Nagy László Menyegző című verse alapján
mehr
NÁSZTÁNC - Nagy László Menyegző című verse alapján
mehr
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: 2017. April 8. Samstag, 15:00
„Két emberi csillag, összeesküdve örökre a jóra, igazra.”
„Ha ki kéne választanom azt az előadást, amelyik legjobban jellemző az ezredforduló évtizedeinek magyar színpadi néptáncművészetére, a Násztánc az esélyesek között lenne.”
(Kutszegi Csaba, Tánckritika.hu)
Mű a romlás és rombolás ellen, minden visszahúzó erő ellen, az ifjúságért.
Az előadás Nagy László Menyegző című versére támaszkodva mutatja be az esküvői szertartás utáni eseményeket, a lakodalmi forgatagot, illetve az immár párrá forrott két fiatalt. Ám az ifjú pár olyan lakodalom részesévé válik, amely nem a szent és nagy hagyománynak, az élet újrakezdésének a folyamatába illeszkedik, hanem annak látványos és drasztikus ellentéte. Az esküvő, a szent ünnep itt a tánc forgatagában önmaga ellentétébe csap át: rossz erkölcseink gyorsan megmutatkoznak, az életek sorra aláhullnak. Ezen csak a szoborrá dermedt fenséges nászpár szimbóluma és közös, tiszta duettje segíthet.
Közreműködnek: |
a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, meghívott zenész: Bősze Tamás |
Menyasszony: | Németh Eszter |
Vőlegény: | Farkas Máté |
Örömanya: | Herczku Ágnes mv. / Enyedi Ágnes mv. |
Vőfély: | Hetényi Milán |
Zeneszerzők: | Borbély Mihály, Sipos Mihály |
Koreográfusok: | Bakó Tamás, Farkas Zoltán „Batyu” |
Jelmeztervezők: | Tóth Ildikó |
Németh Anikó (az örömanya ruhája) |
|
Díszlettervező: |
Molnár Zsuzsa |
Dramaturg: | Oláh-Fenyvesi Judit |
Rendező-koreográfus: | Farkas Zoltán „Batyu” |
A bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg. | |
Zenekarvezető: | Radics Ferenc |
Tánckarvezető: | Kökény Richárd |
Tánckari asszisztensek: | Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György |
Művészeti vezető: | Pál István Szalonna |
Együttesvezető: | Mihályi Gábor |
Kevesen remélték már, de 2024. június 1-jén sokak álma válik valóra. Egy nagykoncert erejéig összeáll egy korszak emblematikus együttese, a HUNGÁRIA.
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián-Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk A Pannon Várszínház előadása
Tombol a tavasz, vár rád a #JASZ! Fiatal társulatunk tehetséges sztárjainak minden előadását 20% bulikedvezménnyel nézheted meg évadzárás előtt!
2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben.
A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!