Program


Liszt: Krisztus / LISZT ÜNNEP

Aktuális előadások



Liszt: Krisztus – oratórium

Közreműködik: Adriana Kučerová, Peter Mauro, Adrian Erőd, Sebestyén Miklós – ének, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Kesselyák Gergely

A jövő egyházzenéjéről gondolkodó fiatal Liszt Ferenc úgy vélte, hogy az majd „kolosszális arányokban egyesíti a Színházat és a Templomot. Egyszerre lesz drámai és áhítatos, pompás és egyszerű, patetikus és ünnepélyes, tüzes és féktelen, viharos és nyugodt, derűs és gyöngéd.” Amikor 1938-ban a budapesti Operaházban bemutatták a Krisztus oratóriumot, a darabot így méltatta az egyik kritikus: „Liszt határtalan lélek volt – határtalanul rajongott Krisztusért. Ezért sikerült az oratórium ennyire őszintének, átszellemültnek. Szinte az égi birodalom zenéje. Benne a tizenkilencedik századi zene Szent Ferencének minden lelki szépsége megnyilatkozik.” A monumentális alkotás – magyar, osztrák, szlovák és svájci énekes szólisták közreműködésével – a Liszt Ünnep programjaként kétszer is elhangzik, előbb a bécsi Musikverein színpadán, majd néhány nappal később a Müpában, mindkét est karmestere Kesselyák Gergely lesz.

 

Kövess minket!


További ajánlataink


Summer Suites – a Danubia Zenekar koncertje Szép

Várkert Bazár, Öntőház udvar

A Summer Suites koncerten a Carmen, a Peer Gynt és a Szentivánéji álom legismertebb és legszeretettebb részletei csendülnek fel a…

Hirdetés

AWS 20 X MADÁCH

Papp László Budapest Sportaréna

Az AWS zenekar pályafutásának legnagyobb mérföldkövéhez érkezik: 2026. november 14-én Aréna koncerttel ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.

Ez a Carmen szenvedélyről, szabadságról és végzetről mesél – egyszerre modern és hagyománytisztelő, látványos és provokatív, mélyen emberi és elementáris…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!