Kovács Ferenc, Harmen Fraanje, Novák Csaba trió (H/NL)
Közreműködik: Kovács Ferenc - hegedű, trombita, Harmen Fraanje - piano, Novák Csaba - nagybőgő
Közreműködik: Kovács Ferenc - hegedű, trombita, Harmen Fraanje - piano, Novák Csaba - nagybőgő
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: 2016. September 9. Freitag, 21:00
Kovács Ferenc a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki csaknem minden műfajban kipróbálta már magát a ragtime-tól a free jazzig, a népzenétől a kortárs improvizációig. Amellett, hogy számos formációban működött közre, az évek során a maga vezette zenekarokkal tudatosan alakította ki önálló szerzői munkásságát és saját zenei stílusát is.
Kovács Ferenc eddig négy ízben játszott együtt Harmen Fraanjéval, s már legelső találkozásuk során kiderült, mennyire egyformán gondolkodnak a zenéről. Utoljára tavaly szeptemberben adtak nagysikerű koncertet Amszterdamban a legendás Bimhuis jazz klubban, melyet alig egy-két hónappal korábban egy budapesti, Opus-beli fellépés előzőtt meg. A mostani koncerten trió felállásban lépnek színpadra, a nagybőgős Novák Csabával. Zenéjük eddig megszokott sajátos nyersességéhez ezúttal jóval nagyobb arányban társul a lírai hangvétel is. Jóval több saját darab is szerepel majd a repertoárban, s természetesen Harmen Fraanje szerzeményei is megszólalnak majd a koncerten.
Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894
2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.
Dumaszínház est
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.
Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán
Földes László Hobo jövőre ünnepli 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívja közönségét 2025. február 15-én a…
A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!