Program


Kortárs Néptánc • Martin György Néptáncszövetség

Kortárs Néptánc • Martin György Néptáncszövetség

A november 29-én tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Kortárs Néptánc antológia a néptánc művészet új, rendhagyó törekvéseit, irányzatait reprezentáló művekkel jelentkezik.

A Kortárs és a Néptáncnem ellentétes és nem egymást kizáró fogalmak. A Kortárs Néptáncot, mint szókapcsolatot 1995-ben, első antológiánk bemutatása idején találtuk ki és alkalmaztuk először, de maga a tartalom, mondhatni a „műfaj” jóval korábban megszületett. A hetvenes évekre kell visszatekintenünk, amikor az akkori ifjú koreográfusi nemzedék legjobbjai új utakat keresve, a néptáncot az önkifejezés eszközének tekintették. Szakítani akartak a néptánc mojszejevista felfogásával, és az örökké vidám, gondtalanságot, vagy álkonfliktusokat sulykoló koreográfiák helyett, a társadalmi hangulatnak megfelelően, drámai hangvételű, sötét tónusú, a kor problémáival foglalkozó művekkel jelentkeztek. A nagy elődök – Novák Ferenc, Kricskovics Antal és Szigeti Károly mellett külön is meg kell említeni Györgyfalvay Katalint a Kortárs Néptánc legkiemelkedőbb alakját, akinek alkotásai meghatározóak voltak e különös műfaj kialakulásában.

A húsz évvel ezelőtt rendezett első műsorban és az azt követő antológiákban a koreográfiák többsége felújítás volt, a 70-es 80-as évek néptánc művészetének klasszikus „kortárs” darabjai kerültek színpadra. Ez a szerkesztési koncepció kényszer is volt, mert ebben az időszakban szinte kizárólagossá vált a „folklórtánc” vonal és csak ritkán születtek újító szellemű, útkeresésre vállalkozó koreográfiák.

A fórum egyik legjelentősebb eredményének mondható, hogy néhány év elteltével érezhetően nőtt az új „kortárs” koreográfiák aránya, és az elmúlt években – így az idei bemutatón is – csak új darabokat láthat a közönség.

 

Diószegi László

szerkesztő

 

 

Alkotók: Diószegi László, Farkas Tamás, Fitos Dezső, Fundák Kaszai Lili, Fundák Kristóf, Horváth Zsófi, Kocsis Enikő, Moussa Ahmed, Sánta-Bíró Anna, Tóth Judit

Előadók: Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, Békéscsabai Tabán Táncegyüttes, Budapest Főváros Bartók Táncegyüttese, Hargita Székely Népi Együttes, Szentendre Táncegyüttes, Szinvavölgyi Néptáncműhely, URBAN Verbunk

Szerkesztő: Diószegi László

Kövessen minket!


Ajánló


Az Időcsapda® a legegyedibb szabadulós játék Budapesten, 7 igazán különleges pályával várja a…

Rost Andrea - 30 éve az operaszínpadokon

Budapest Kongresszusi Központ

Rost Andrea, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb szopránénekese. A jubileumi koncerten Rost Andrea…

Az Ének az esőben feledhetetlen történet a show-businessről és a szerelemről.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok