Kokas Dóra és Perényi Benjámin kamaraestje
A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget. more
A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget. more
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Sunday, April 23 2017 7:00PM
Kokas Dóra tizennégy éves korában került az egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Tizenöt éves korától három évig Bécsben tanult, majd a Zeneakadémián végezte felsőfokú tanulmányait. Számos világhírű művész mesterkurzusán vett részt és több nemzetközi, illetve hazai versenyen szerzett dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. Szólistaként 2006-ban debütált egy nemzetközi fesztivál gálakoncertjén. Perényi Benjámin tizenegy éves korától a Különleges Tehetségek Osztályában tanult, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Egyetemi tanárai mellett Kocsis Zoltán is rendszeresen segítette hangszertudásának fejlődését. 2009-ben a tőle kapott meghívásnak eleget téve játszott szólistaként a Nemzeti Filharmonikusokkal. Az est fellépői fiatal koruk ellenére mindketten kiemelkedő kamarazenei tapasztalattal rendelkeznek. Dóra a Kelemen Kvartett tagjaként számos nemzetközi vonósnégyes-versenyen ért el előkelő helyezést és a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépett fel, olyan művészek társaságában, mint Joshua Bell vagy José Gallardo. Perényi Benjámin 2007-ben lépett fel először Genovában apjával, Perényi Miklóssal, akivel azóta gyakran játszanak együtt hazai és külföldi színpadokon.
Performed over 500 times in Hungary and abroad the show is an hommage to the great Hungarian master of the absurd, István Örkény.
Artistic director and director-choreographer Balázs Vincze is very familiar with the tastes of dance aficionados partial to the traditions of bourgeois theatre and is superb at adapting familiar and popular literary classics to the dance stage. His wonderful sense of proportion enables audiences to follow plots in the language of dance. His contemporary choreographies built on classical foundations are unique, spectacular and of a high professional calibre without losing sight of the need to please the audience.
Szabadakarat koncertszínház a Margitszigeten a Petőfi Sándort alakító Ember Márk ajánlásával! Hasznád a MARK50 kuponkódot és vedd meg jegyeidet most…
Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz,…
A többszörösen díjazott olasz filmből készült előadás olyan kényes kérdéseket feszeget, hogy mit jelent őszintének lenni egy barátságban, szerelemben, hogy…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.