Kokas Dóra és Perényi Benjámin kamaraestje
A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget. Læs mere
A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget. Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Søndag, 23. April 2017 19:00
Kokas Dóra tizennégy éves korában került az egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Tizenöt éves korától három évig Bécsben tanult, majd a Zeneakadémián végezte felsőfokú tanulmányait. Számos világhírű művész mesterkurzusán vett részt és több nemzetközi, illetve hazai versenyen szerzett dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. Szólistaként 2006-ban debütált egy nemzetközi fesztivál gálakoncertjén. Perényi Benjámin tizenegy éves korától a Különleges Tehetségek Osztályában tanult, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Egyetemi tanárai mellett Kocsis Zoltán is rendszeresen segítette hangszertudásának fejlődését. 2009-ben a tőle kapott meghívásnak eleget téve játszott szólistaként a Nemzeti Filharmonikusokkal. Az est fellépői fiatal koruk ellenére mindketten kiemelkedő kamarazenei tapasztalattal rendelkeznek. Dóra a Kelemen Kvartett tagjaként számos nemzetközi vonósnégyes-versenyen ért el előkelő helyezést és a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépett fel, olyan művészek társaságában, mint Joshua Bell vagy José Gallardo. Perényi Benjámin 2007-ben lépett fel először Genovában apjával, Perényi Miklóssal, akivel azóta gyakran játszanak együtt hazai és külföldi színpadokon.
Frank Wildhorn musicalje és Homonnay Zsolt rendezése a nő örök, csábító szenvedélyességét, a férfi és a nő ösztönös és csillapíthatatlan vonzalmát tárja a közönség elé, 21. századi, extravagáns környezetben.
Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Egerbe!
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.
A Kultúrbrigád Hannibál tanár úr című produkciója Mucsi Zoltán lehengerlő szereplésével már csak három alkalommal látható az Átrium épületében.
A karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek közel…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.