Programm


Kodály 144

Kodály 144

A hangverseny a magyar kóruskultúra egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakja, Kodály Zoltán születésnapja előtt tiszteleg.  mehr

Aktuelle Veranstaltungen



Kodály több szálon is kötődött a Zeneakadémiához: itt tanult Hans Koessler növendékeként, majd csaknem fél évszázadon át szintén e falak között oktatott zeneelméletet, zeneszerzést és népzenét. Tanítványain, illetve a velük közösen kiérlelt Kodály-módszeren keresztül máig ható módon formálta a magyar zenei nevelést. Bár neve világszerte ezzel a koncepcióval forrt össze, a mai estén a zseniális zeneszerzőé a főszerep, akinek számos műve épp a Zeneakadémia Nagytermében csendült fel először. A műsor Kodály remekművei mellett nagyrészt olyan 20–21. századi hazai és nemzetközi alkotók munkáit vonultatja fel, akik valamilyen módon a mester örökségét gondolják tovább. A koncert rámutat arra, hogy minden nehézség ellenére „Kodály országa” nem ért véget: a kóruséneklés Magyarországon ma is élő, közösségteremtő erő, amely nem hamu, hanem továbbadandó láng.

Josu Elberdin: Cantate Domino
Zombola Péter: Exsultate justi
Kodály: Angyalok és pásztorok
Michael Barrett: Ndikhokhele Bawo
Lautitia Gyermekkar Debrecen
Vezényel: Nemes József

Tóth Péter: Scherzo (Nagy László versére)
Vytautas Miškinis: Gloriosa dicta sunt
Kodály: Adventi ének
Victoria: O magnum mysterium
Kocsár: Exsurge cor meum (Fazekas Mihály versére)
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Rajeczky Benjamin ifjúsági kórusa
Vezényel: Fábián Attila

Kodály: Gömöri dal
Kodály: Újesztendőt köszöntő
Kodály: Este (Gyulai Pál versére, az 1902-es mű ősbemutatója)
Kodály: A székelyekhez (Petőfi Sándor versére)
Kecskeméti Énekes Kör
Vezényel: Erdei Péter

SZÜNET

Kovács Zoltán: Adj már csendességet (Balassi Bálint versére)
Kodály: Szép könyörgés (Balassi Bálint versére)
Kodály: Székely keserves
Kodály: Epigrammák
Kodály: Öregek (Weöres Sándor versére)
Kodály: Balassi Bálint elfelejtett éneke (Gazdag Erzsi versére)
Kodály: A 114. genfi zsoltár

Szilágyi Péter (orgona)
Alma Mater Kórus
Vezényel: Somos Csaba
Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Follow us!


Angebote


Mozart: Requiem – Budapesti Nemzetközi Kórusünnep 2026

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Az 'Énekel az ország' program ezúttal nemzetközivé bővül, és egy nemzetközi összetételű énekkar adja elő közösen a kórusirodalom két legnépszerűbb…

FLEETWOOD MAC Orchestrated

MoM Sport

Az ünnepi koncerten olyan nagy slágerek hangoznak el, mint a Dreams, The Chain, Go Your Own Way, Silver Springs, Little…

A legendás páros visszatér egy szenvedéllyel és időtálló slágerekkel teli estére! Az elmúlt esztendő diadalmenet volt Kökény Attila és Rakonczai…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!