"KI VOLTAM ÉN? KARÁDY!"
Szemerédi Bernadett ebben a zenés monodrámában a leghíresebb, búgó hangú magyar dívát alakítja, akit senki nem fogadott el úgy, ahogy ő szerette volna. S még a szülőhazája sem szerette viszont.
több...
Szemerédi Bernadett ebben a zenés monodrámában a leghíresebb, búgó hangú magyar dívát alakítja, akit senki nem fogadott el úgy, ahogy ő szerette volna. S még a szülőhazája sem szerette viszont.
több...
Egy különleges nő áll ma este Önök elé, aki rövid magyarországi élete során elképesztő magasságokba emelkedett, ugyanakkor megtapasztalta a legnagyobb mélységeket is.
Első filmjével, a Halálos tavasszal robbant be a köztudatba 1939 decemberében, de volt olyan év (1942), amikor hét film (Szíriusz,
Halálos csók, Csalódás, Alkalom, Külvárosi őrszoba, Egy szív megáll, Ópiumkeringő) főszerepét játszotta el egymás után. Páratlan asszony volt, aki búgó alt hangjával megbolondította a szíveket, ám a siker árnyékában ember is tudott maradni. A háború alatt a házában bújtatott zsidókat, humanitárius tetteiért a Jad Vasem Intézet 2004-ben (posztumusz) a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki. 1952-ben São Paolóba költözött, 1968-ban kapta meg az amerikai vízumot, és egy elegáns kalapszalont nyitott New Yorkban, Gábor Zsazsáékkal szemben.
Író-rendező: Pénzes Csaba
Karády: Szemerédi Bernadett
Zongorán kísér: Czingel Sándor
Áprilistól Rebecca musical az Erkelben, ahol a szerelem, titkok és egy kísérteties múlt árnyékolja be Manderley falait. Jegyek már kaphatók!
Fordulatos vidám mese, amiben sok kaland vár Micimackóra és barátaira, de egy dolog sosem változik, hogy Micimackó szereti a mézet.
Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!