Program


Aktuális előadások



Balogh Máté: The Soviet Jazz (ősbemutató)
Bánkövi Gyula: Vándorló terek, op. 30
Dobri Dániel: [új mű]
Oláh Krisztián: [új mű]
Stefano Gervasoni: Eufaunique (magyarországi bemutató)

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Oláh Krisztián Quartet: Oláh Kálmán Jr. (szaxofonok), Oláh Krisztián (zongora), Gyányi Marcell (nagybőgő), Serei Dániel (dob)
Vezényel: Fernando Palomeque
Vendég: Stefano Gervasoni, a párizsi Conservatoire zeneszerzés-professzora
Kortárs művészeti vezető: Dobri Dániel

A székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar Kérdezd a zeneszerzőt! című kortárs zenei hangversenysorozata 2021 óta meghatározó színfoltja a koronázóváros kulturális életének. A sorozat sikerét jól mutatja, hogy az elmúlt évadok során kilépett helyi kereteiből, és rangos európai koncerttermek színpadain is megszólalt – többek között a római Conservatorio di Santa Cecilia, valamint a budapesti Zeneakadémia nagytermében. Az interaktív koncert-talkshow ezúttal újra Budapestre látogat, hogy átfogó képet nyújtson a közönségnek a kortárs magyar zeneszerzés különböző generációiról és stílusairól. A rendhagyó esteken a koncertpódium valódi zenei laboratóriummá alakul: a közönség aktív részvételével együtt fedezzük fel a zeneszerzők gondolkodásmódját, inspirációit és alkotói folyamatait. Hollywoodi filmzene, háború, béke, görög istenek, amerikai pomponlányok, mesterséges intelligencia, jazzdobolás... Vajon milyen zenei vegyületet kapunk, ha ezeket az összetevőket hozzáadjuk egy szimfonikus zenekarhoz? Ilyen – és ezekhez hasonló – kérdések mentén haladva koncertjeinken közönségünk páratlan lehetőséget kap arra, hogy valóban megtudja: mire gondolt a szerző... A magyar szimfonikus zenei életben egyedülálló kezdeményezés kurátora és házigazdája Dobri Dániel, Artisjus- és Istvánffy Benedek-díjas zeneszerző, több nemzetközi zeneszerzőverseny díjazottja, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője.

Rendező:

Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Zeneakadémia Koncertközpont

Kövess minket!


További ajánlataink


Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI

MVM Dome

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…

Mága Zoltán - XVIII. Budapesti Újévi Koncert

Papp László Budapest Sportaréna

2026. január 1-én immár tizennyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncertje, Magyarország és Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye.

Cseh Tamás öröksége egyedülálló, emlékezete a kortárs kultúrában közös nevező. Az előadás az élettörténetét meséli el Bérczes László 2007-ben megjelent…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!