Idősebb magyar zenekedvelők talán még emlékeznek rá, valamikor a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek fordulóján, a historikus előadásmód itthoni megjelenésekor a Muzsika című szaklapban nagy vita zajlott arról, hogy vajon honnan lehet tudni régmúlt idők zenéjének előadásakor, hogy pontosan mi is lehetett a szerzői szándék, hogyan adtak elő egy-egy művet keletkezésének idején, és hogy tudja-e valaki Bach telefonszámát. Ma már ez a vita is zenetörténet csupán. A nyolcvanas évek legelején Magyarországon megjelent az első, barokk és klasszikus zenére specializálódott régi hangszeres együttes, a Capella Savaria, amelyet aztán továbbiak is követtek. Ha a világ boldogabbik feléhez képest némi késéssel is, de a historikus előadások polgárjogot nyertek, és nagy táboruk van. A Fesztiválzenekar művészeiből alakult barokk együttes néhány éves története során bizonyított, nagyszerű koncertjeit a kritikai és a közönség rendre nagyon jól fogadja. Új sorozatunk két koncertjén együttesünk művészei kamaraformációkban is bemutatkoznak.
Sorozatunk második hangversenye ott folytatja, ahol az első abbahagyta: 1765-ben a gyermek Mozart Londonban megismerkedett Johann Christian Bachhal, akinek személyisége és zenéje formáló hatással volt rá. Az 1788-as év gazdag terméséből való a híres, hattételes Esz-dúr trió divertimentó, (Mozart egyetlen befejezett vonóstrióra írott darabja), amelynek drezdai bemutatóján a komponista a brácsa-szólamot játszotta. A nagy német zenetörténész, Mozart-életrajzíró, Alfred Einstein szerint ez Mozart egyik legnemesebb kompozíciója.
A kamarazene-irodalom egyik legszebb és méltán népszerű darabja, Brahms hegedűre, zongorára és kürtre írott Esz-dúr triója 1865 nyarán, Baden-Badenben kapta végső formáját, de a zeneszerző leveleiből tudjuk, hogy a mű első változatával már 1862-ben elkészült. Ezzel a romantikus kamarazene egyik magányos hegycsúcsát jelentő remekművel zárják második kamarakoncertjüket a Fesztiválzenekar barokk együttesének muzsikusai.