Program


Indul a bakterház - vígjáték - Roxínház
10

Indul a bakterház - vígjáték - Roxínház

Rideg Sándor 1939-ben megjelent regényéből 1979-ben felejthetetlen film készült. Ezt a hangulatot idézi vissza a Roxínház 2016-ban színpadra vitt feldolgozása, amelyet az országban itt láthatott először a közönség zenés darabként. Azóta is folyamatosan teltházzal játsszuk.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2023. május 26. péntek, 19:00

Rideg Sándor – Tímár Péter – Sebesi Tamás – Szabolcsi János: Indul a bakterház
vígjáték
12 éves kortól

Az előadás hossza kb. 100 perc (szünet nélkül játsszuk).
A jegyek nem helyre szólnak, helyfoglalás érkezési sorrendben!

2016. február 19-én mutatta be társulatunk Rideg Sándor – Tímár Péter – Sebesi Tamás – Szabolcsi János: Indul a bakterház című zenés előadását. Az eredeti darab feldolgozását szakmai csapatunk végezte: Sebesi Tamás zenéjére Szabolcsi János írt dalszövegeket, Pintér Kata szerkesztette át a szövegkönyvet és rendezte az előadást. Ezzel vált igazán a Roxínház sajátjává az Indul a bakterház.

A kamaszgyereknek, Regős Bendegúznak, az életben még soha nem sikerült semmi, de hát faluhelyen ez nem is megy olyan könnyen. Anyja egy lókupec segítségével kiadja tehénpásztornak Szabó bakter házába, hátha tanul egy kis emberséget. De hiába jószándékú gyerek ez a Bendegúz, sok megaláztatás éri, még akkor is, ha megvan a magához való esze. A jókedve azonban sohasem hagyja el…

Szereposztás:
Bendegúz................................ Tanító Benjámin
Bakter...................................... Szabolcsi János
Banya...................................... Merkei Mónika / Kirsch Veronika
Toppancs................................. Lugosi György
Borcsa..................................... Pintér Kata / Solymos Luca
Piócás..................................... Orlik István
Csendőr I................................ Tóth György
Csendőr II............................... Decsi János
Buga Jóska............................. Orlik István
Rozi......................................... Horváth Zita
Rozi anyja............................... Csillag Fanni
Rozi apja................................. Abonyi-Tóth Máté
Marhakereskedő..................... Takács László János

Falu népe:
Abonyi-Tóth Dávid, Abonyi-Tóth Máté, Barabás Lara, Barkóczy Áron, Bodor Kristóf, Böjte Kata,
Csillag Dorina Hanna, Csillag Fanni, Csuha Mirabella, Eldridge Patrick, Ihárosi Ninszi,
Kalányos Balázs, Márkus Csenge, Márkus Luca, Pápics Lilla, Prucsi Rebeka, Sárdi Benjámin,
Sovák Hanna, Szabó Dániel, Száraz Alexandra, Tanító Karina, Vajda Júlia, Vajda Milán, Wirth Bianka

Alkotók
díszlet - jelmez: Dóra Diána
világítás: Tóth Gyula
hang: Komáromi László
koreográfusok: Merkei Mónika, Sudár Gergő, Takács László János
zenei rendező: Sebesi Tamás
rendező: Pintér Kata

Kedves Közönségünk! A Jegy.hu oldalon történő jegyvásárlással kapcsolatban az Interticket nyújt segítséget és információt. Ügyfélszolgálatuk elérhető a Jegy.hu oldalain megtalálható chat-en keresztül (bal alsó sarok), élőben, munkanapokon 9-től 20 óráig, hétvégén, munkaszüneti és ünnepnapokon 10-től 19 óráig.

Ajánlatunk


Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor ha számíthatunk a férfiak támogatására.

Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei alakították.

Kövess minket!


További ajánlataink


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six Szép

UP Újpesti Rendezvénytér

Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle rétegeinek…

Az erdőben minden a természet rendje és körforgása szerint zajlik. Ez a nap mégis kicsit más, hiszen kis mókusok születnek.…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!