Programm


Homemade

Homemade

A projekt egy kutatással egybekötött alkotói folyamat, amely a romániai családok jelenlegi helyzetéről indít párbeszédet úgy, hogy folyamatosan figyel az esemény résztvevőire. Az előadás létrehozói 2016 márciusában több mint 70 mélyinterjút készítettek Erdélyben élő 12 és 19 év közti fiatalokkal, illetve felnőttekkel a szülő-gyermek kapcsolatról.

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: 2019. August 7. Mittwoch, 20:30

Homemade
A Szüleink-projekt előadása
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása

A projekt egy kutatással egybekötött alkotói folyamat, amely a romániai családok jelenlegi helyzetéről indít párbeszédet úgy, hogy folyamatosan figyel az esemény résztvevőire. Az előadás létrehozóinak célkitűzése: kialakítani egy olyan, több tudományterületről érkező kutatói csapatot, amelynek tagjait személyesen is érdekli a téma; olyan szakértőket bevonni, akik hatékonyan tudják kezelni a saját csapatukat; olyan rendezőt, színészt és dramaturgot bevonni, akik a kutatás során összegyűjtött anyagot és annak főbb kérdésfelvetéseit egy színházi előadás számára alkalmas alapanyaggá tudják összegyúrni.
Az előadás létrehozói 2016 márciusában több mint 70 mélyinterjút készítettek Erdélyben élő 12 és 19 év közti fiatalokkal, illetve felnőttekkel a szülő-gyermek kapcsolatról.

Szereplők:
Albert Csilla, Dimény Áron, Kali Andrea, Kántor Melinda, Marosán Csaba,
Molnár Rudolf, Laczó Júlia, Kicsid Gizella, Szucher Ágnes, Balogh Dorottya / Jerovszky Tímea

Rendező: Vargyas Márta
Dramaturg: Biró Réka, Deák Katalin
A dramaturg munkatársa: Bogya Tímea Éva, György Emese, Sorbán Csenge, Szabó Hanga, Veres Kincső, Színháztudományi Szakos hallgatók
Munkatárs: Deme Ilona (Pszichológus, Családterapeuta), Dávid–Kacsó Ágnes (pszichológus)
Projektmenedzser: Balázs Nóra
Korrepetitor: Mányoki–Kántor Bence
Ügyelő: Böjthe Pál

Unser Angebot


A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

Ultimate Champions Legends Tournament is coming to Budapest: Tickets on sale now!

BEMUTATÓ: 2025. augusztus 8. ELŐADÁSOK: 2026. július 10., 11., 17., 18. tervezett esőnapok: július 12., 19.

Follow us!


Angebote


Mága Zoltán - XVIII. Budapesti Újévi Koncert

Papp László Budapest Sportaréna

2026. január 1-én immár tizennyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncertje, Magyarország és Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye.

DOMINGO-HAUSER-DIMASH

MVM Dome

2026. április 18-án Budapesten az MVM Dome ad otthont annak a kivételes zenei eseménynek, amelyen Plácido Domingo, HAUSER és Dimash…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!