program


Dato



Az előadás előtti ráhangoló workshop kezdési időpontja 17:00, hossza 60 perc.

A Pirkad egy intenzív, fizikailag és érzelmileg is megterhelő kortárs táncelőadás, amely a meztelen testek, a mozgás és a tudatosság határait feszegeti. A darab rendkívüli közelséget és tiszta érzékelést kínál a nézőknek, miközben egy radikális tapasztalaton keresztül a test és az emberi kifejezés szimbolikus kérdéseit feszegeti.

Workshop:
Mielőtt elkezdődik az előadás, lehetőség nyílik egy workshop jellegű közös ráhangolódásra Adrienn és a táncosok vezetésével. Ez a bemelegítés nem klasszikus tréning, hanem egy érzékelésre és jelenlétre épülő folyamat, amely segít megérkezni a színházi térbe – testben, figyelemben és hangulatban. Az alkalom minden érdeklődő számára nyitott, aki szeretne együtt ráhangolódni az előadás világára. A részvétel az előadás jegyárában benne van, külön díjat nem kell fizetni.

Előadás:
A HODWORKS Pirkad című produkciója a társulat első olyan bemutatója, ahol a meztelen test megkerülhetetlen módon áll a figyelem középpontjába. A táncosok a színpadot a nézők által lehatárolt térként használva, zárt egységekben néznek szembe a rájuk nehezedő feladatokkal. Az előadás előrehaladtával testük a komoly igénybevétel során változni kezd, a nézők pedig azt mint egy színpadra zárt, eleven tájat figyelhetik, szokatlan és zavarba ejtő közelségből.

A rendkívüli fizikális igénybevétel a táncosoktól elmélyült tudatosságot, erőt, kifinomultságot és figyelmet követel. A Pirkad előadása így arra ad lecsupaszított teret és lehetőséget, hogy előítéletmentesen, szabadon merüljünk el egy radikális tapasztalatban. A repetícióban mozgó meztelen testeken megfeszülő izmok, a gyűrődő bőr, a rajta egyre erősödő pír látványa mind komplex kérdéseket rajzolnak ki. A mozgás teremtését látjuk.

A Pirkadot a 2014-es év 20 legkiemelkedőbb kortárs táncelőadása közé választotta az Aerowaves nemzetközi hálózat és 2014-ben elnyerte az évad legjobb kortárs magyar táncelőadásának járó Lábán Rudolf díjat.

 

ELŐADÓK: Kacsó Imola, Simet Jessica, Gláser Márton, Eyassu-Vincze Barbara

KOREOGRÁFIA: Hód Adrienn

ÉLŐZENE: Mizsei Zoltán

ZENEI KONZULTÁNS: Sőrés Zsolt Ahad

KONZULTÁNS: Szabó-Székely Ármin, Sőrés Zsolt, Marco Torrice

FÉNY: Dézsi Kata

PRODUCER: Off Alapítvány

KOPRODUCER: Trafó – Kortárs Művészetek Háza

FOTÓK: Kővágó Nagy Imre

Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Départs, EU Kultúra Keretprogram, Budapest Főváros IX. Kerület, Új Előadóművészeti Alapítvány, Műhely Alapítvány, SÍN Kulturális Központ

Follow us!


PÅ PLAKATEN


REVIZOR РЕВІЗОР - Gogol A revizor című műve nyomán Szép

Nemzeti Színház, Kaszás Attila Terem

"Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz,…

Ad

Párterápia 200. előadás

Belvárosi Színház

A Párterápia házaspárjának életéből már rég eltűnt az első évek izgalma. Ismerős a helyzet: valami végleg elveszett, és mielőtt végleges…

A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban!

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.