Program


Herczku Ágnes – Emlékül / Erdélyi népzene régen és most / Visa  című lemeze alapján

Herczku Ágnes – Emlékül / Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemeze alapján

EMLÉKÜL
Népzene színházban
Herczku Ágnes „Hozomány” – Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemeze alapján
 több...

Aktuális előadások




Herczku Ágnes Hozomány című legújabb népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje”, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. A lemez – mint az énekesnő minden szólóalbuma – a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg. A dupla CD-kiadvány Gyűjtés című lemezén a 2005-ös visai úton, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik, Revival című cd-n pedig Koncz Gergely prímás vezetésével, Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások.

 Az Emlékül című előadás ennek az albumnak a zenei anyagát mutatja be azokkal a visai (Erdély, Mezőség) asszonyokkal, akik a lemezen is hallhatók. De ahogy már Herczku Ágitól megszokhattuk, nem „szimpla” koncertre ül be a néző, hanem – élve a színházi közeg nyújtotta lehetőségekkel és belső fantáziával – egy színházi előadásra, ahol áramlik a zene és a tánc, de egy-egy jelenet erejéig bepillantást enged azokra a kérdéseire és kételyeire, melyek két világ házasításánál (falusi és városi, múltbéli és mostani) törvényszerűen felbukkannak.

Az előadáson a visai zenét és táncot olyan esszenciálisan ismerő és előadó zenészekben és táncosokban gyönyörködhetünk, akik a folklórt kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerő nézőnek is felejthetetlen élményt tudnak nyújtani.

Zenészek:

Koncz Gergely (hegedű)
Hegedűs Máté „Kishega” (hegedű)
Fekete Antal „Puma”(brácsa)
Fekete Márton „Kispuma” (brácsa)
Molnár Péter (nagybőgő)

Énekesek:

Özv. Fodor Györgyné Nagy Juliska (Visa)
Özv. Lovász Györgyné Nagy Anna (Visa)
Herczku Ágnes
Németh Ferenc

Táncosok:

Baloghné Vatai Barbara
Deffend Irén
Szappanos Tamás
Szél Gábor
Végső Miklós, Harangozó-díjas művész

Zenei szerkesztő: Koncz Gergely és Herczku Ágnes
Hangfelvételek: Nikola Parov
Hangmérnök: Mazán Attila, Glaser Péter
Videó és képvetítés: Vörös Menyhért
Műszaki vezető: Jendrics Gábor
Rendezte: Herczku Ágnes

A műsor során archív népzenei felvételek hangzanak el Kallós Zoltán és Herczku Ágnes gyűjtéseiből.

A lemez eladásából befolyó összeget Papp András és Nagy Amália családjának juttatják el.

Kövess minket!


Ajánló


Ajándékozzon emlékeket karácsonyra!

Jegy.hu ajándékutalványok ünnepi alkalmakra!

Tanácstalan, hogy mivel szerezzen örömet szeretteinek? Itt a megoldás! Válassza a Jegy.hu AJÁNDÉKUTALVÁNY-t!

A zenegyűlölő

Zeneakadémia, Nagyterem

Zenei stand-up koncert Janklovics Péterrel mindenről amit utálunk, vagy nem értünk a komolyzenei…

A Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában a legnépszerűbb nemzetközi karácsonyi dallamok csendülnek fel a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok