Program


Hegyvidéki Smooth Jazz Klub - Dimák Patrik és zenekara

Hegyvidéki Smooth Jazz Klub - Dimák Patrik és zenekara

A zenekart tehetséges, lelkes fiatalok alkotják, akik budapesti zeneművészeti középiskolák kiemelkedő tanulói.

 több...

A csapat vezetője, gitárosa és dalszerzője Dimák Patrik, Balogh Roland világhírű jazz-gitáros növendéke. A zenekar billentyűse és dalszerzője Bejan Norbert, aki fellépett már többek között Király Lindával és Freddievel, valamint több alkalommal meghívott vendégként állt színpadra a Random Trip zenekarral. Az együttes basszusgitárosa Gerendás Ruben, Gerendás Péter, Liszt Ferenc-díjas zeneszerző fia.

A zenekar dobosa Ceryák István, a 2018-as Drum-Line tehetségkutató verseny döntős versenyzője.

A zenekar műsorainak nagy részét az instrumentális, dallamos jazzmuzsika tölti ki. Céljuk a Magyarországon kevésbé ismert smooth jazz műfajának népszerűsítése.

 

A program az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Kövessen minket!


Ajánló


REPUBLIC 30

Papp László Budapest Sportaréna

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp…

KOWALSKY MEG A VEGA - koncert 2020

Papp László Budapest Sportaréna

A Kowalsky meg a Vega zenekar visszatér a Papp László Budapest Sportarénába, és…

Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita Opera-musical két felvonásban, magyar nyelven, magyar és…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok