Haydn-Mozart sorozat 1.

Wolfgang Amadeus Mozart:
F-dúr szimfónia, K. anh. 223/19a

Joseph Haydn: 
D-dúr zongoraverseny, Hob. XVIII:11

Wolfgang Amadeus Mozart:
F-dúr divertimento, K. 138

Joseph Haydn:
96. (D-dúr, „Csoda”) szimfónia,  Hob. I:96

Piotr Anderszewski (zongora)
vezényel: Takács-Nagy Gábor


Azt követően, hogy az előző évad „FIÚK” sorozatában fiatal dirigensek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, idén visszatérünk a népszerű Haydn-Mozart-koncertekhez. S hogy miért e két zeneszerző? Erre válaszoljon Takács-Nagy Gábor: „humoruk, emberségük, természetességük, eredetiségük, mélységük, őszinteségük szinte apává-fiúvá teszi őket a szememben.”

Mozart kilencéves kisfiú lehetett, amikor az F-dúr szimfóniát írta, de ez nem bizonyos, hiszen édesapja gyakran állította be koránál fiatalabbnak. Természetesen nem ez a legkiforrottabb, legegyedibb műve, de annál titokzatosabb, a számozatlan szimfónia ugyanis egészen 1980-ig kallódott, és csak utána adták elő.

A jó barát Haydn zongoraversenyei közül a ma is népszerű D-dúrban jut a legnagyobb tér a virtuozitásnak, a zárótételben pedig temperamentumos cigány motívumokban fürdőzhetünk. Mindez tökéletesen passzol Piotr Anderszewskihez. A lengyel zongoraművész nyugtalan utazó, valódi „punk” magyar gyökerekkel, intenzív, eredeti, inspiráló játékstílussal. Ha épp nem zongorázik, egzotikus teákat kortyolgat, és kedvenc szerzőjét, Gombrowiczot olvassa.

Elbűvölően lírai örömzene Mozart gyors futamokkal fűszerezett F-dúr divertimentója. Első tétele az olasz vígoperák melegségét idézi, majd bensőséges párbeszéd következik az alsó és felső szólamok között. A darab szellemes, mozgékony rondótétellel zárul.

A koncert valódi csodával ér véget. A legenda szerint Haydn 96. szimfóniájának ősbemutatóján a nézőtérre zuhant egy csillár, és csak azért nem sérült meg senki, mert az emberek közelről szerették volna látni Haydnt, és a színpadhoz tömörültek. Ezért lett a szimfónia beceneve „Csoda”. Bár a legújabb kutatások szerint a baleset igazából a 102. szimfónia bemutatóján történt, az vitathatatlan, hogy a „kilencvenhatodik” a szerző legérettebb és legkiforrottabb londoni szimfóniáinak egyike.