Program


Hannibál tanár úr
4

Hannibál tanár úr

Hannibál tanár úr
dráma
Móra Ferenc novellája, valamint Fábri Zoltán, Gyenes István és Szász Péter forgatókönyve nyomán írta: Deres Péter

A jegy.hu oldalon jelenleg nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2013. június 1. szombat, 19:00

Olyan új magyar darab születését szeretnénk megsegíteni a 2012/2013-as évadban, mely egyszerre tud szólni a fiatal, sőt diákközönséghez, és közben megszólítja azokat is, akik számára legenda Fábri Zoltán nagyszerű filmje, és a főhős, Nyúl Béla története. A történet szót hangsúlyozni szeretnénk, mert vissza akarjuk adni annak rangját. Hiszünk a történetben. Legalábbis ha olyan remekül megírt, hatásos történettel találkozunk, mint a kis, szürke latintanár felemelkedése és bukása.

A történet

Nyúl Béla neve fogalommá vált. Mint ahogy a Hannibál tanár úr elnevezés is. Mindkettő leginkább Fábri Zoltán mára már klasszikussá vált filmje miatt, és kevésbé Móra Ferenc eredeti regénye (Hannibál feltámasztása) okán. A klasszikus művekkel sokszor esik meg, hogy eredeti jelentésük, rétegei elkopnak, és egyfajta átgondolatlan egyetértés, kanonizált elismerés veszi körül őket.
A történet főhőse Nyúl Béla (Hunyadkürti György), egy óbudai gimnázium latintanára oroszországi hadifogsága alatt egy templomi padláson olyan feljegyzéseket talált, amely szerint Hannibált egy forradalom bukatta meg. A szürke kis tanár ez alapján ír egy értekezést, élete főművét - mely természetesen senkit nem érdekel. Ám váratlanul üresedés támad az iskola évkönyvében, és Nyúl kollégát kérik fel, hogy pánikszerűen kitöltse az űrt, és publikálja tudományos dolgozatát. És a kisember a semmiből egyszercsak az érdeklődés középpontjába kerül, egy parlamenti interpellációban említik nevét, erre meglátogatja őt egy újságíró, a kollégák is befolyásos emberként tekintenek rá, sőt egyik éjjel - álmában - maga Hannibál látogatja meg, aki már maga sem emlékszik arra, hogy miként hunyt el... Inkább szivarozik a tanárral, és ostobaságokat beszél. Másnap jön a kijózanodás, és mi megláthatjuk, hogyan darálja be a hatalom a kicsi embert. Akkor is, most is, mindig is.

A rendező

„Húsz éve filmmel kezdtem el foglalkozni. Először csak tanultam róla, majd hamarosan tanítottam is középiskolában, még mielőtt bevezették volna ezt a tantárgyat. Főleg formanyelvi kérdésekről beszélgettünk a diákokkal, olvasni tanultuk a képeket. Volt egy állandó példám: Hannibál tanár úr Fábritól. Az, amikor Nyúl Béla elmegy a gyűlésre a film végen, és ott áll az amfiteátrum közepén egyedül. Távoli, rézsútos felső gépállás: fekete kis pont a nagy fehér háttérben. Nyúl Béla egyedül, tehetetlenül, kiszolgáltatottan. Majd közeli, alsó rézsútos: felbátorodva, lassan hőssé válva. Gyönyörűen plasztikus, egyszerű formanyelv. Kicsit talán már elavult is. De elfogadtuk, mert régi, klasszikus film: az, amiről szól és ahogyan, a régmúlthoz tartozik. Épp csak tanulni érdemes belőle. Aztán, amikor sok év után - e darabra készülve - újra megnéztem a filmet, megdöbbentem. A formanyelv olyan, amilyen: múltidejű. De a történet, a mondatok provokatívan aktuálisak, riasztóak. A kép kitágult. Nyúl Béla egyedül, tehetetlenül, kiszolgálatottan. Vele szemben ordas, szélsőséges csürhe...
Ezt a történetet ma elmesélni, a színház aktuális, csak jelenidejű megnyilvánulásában megragadni megkerülhetetlenül fontos. Épp csak mert tanulni érdemes belőle."

(Vidovszky György)

„Elvtársak és fajvédők cserélődnek, a butaság azonban örök. Én magam most már a butaság rajzát látom maradandónak Fábri filmjében. A buták csapatba verődnek, a buták szavalnak és ordítanak, a buták trappolva menetelnek, a buták botokat suhogtatnak, követ ragadnak. Nyúl Béla majdnem haláláig szembe szegül a csatárláncba verődött ostobasággal. „Ne haragudj, méltóságos uram, de amit megírtam, az az igazság, és én azt nem vonhatom vissza" - mondja esdekelve a segítségét felajánló Lófő Testvérnek..."

(Bikácsy Gergely)

NYÚL BÉLA ... Jóestét, Hannibál úr! Ez aztán a meglepetés!... Tessék, foglaljon helyet! Tessék...

HANNIBÁL: Kedves itt magánál... egy kissé talán lakájosabb, mint ahogy a mi iskolamestereink lak- tak... Igaz, azok többnyire rabszolgák voltak...

NYÚL BÉLA: Nagyon kapóra jött ám... Hogy meglátogatott. Őszintén szólva nem is számítottam rá. Mondja, felelne egy kérdésemre?

HANNIBÁL: A legnagyobb örömmel.

NYÚL BÉLA: Lehet, hogy nem is szívesen emlékszik vissza rá, fájdalmas emlékeket kavarhat fel... Hogyan halt meg ön tulajdonképpen?

HANNIBÁL: Oh... hö-hö-hö... Csakugyan meglepő kérdés, várjon csak, tanár úr... Milyen különös, nem emlékszem. Nagyon fontos volna magának?

NYÚL BÉLA: Meglehetősen. Én tudniillik különféle írásos emlékek alapján, ne haragudjon, újszerűen értelmezem az ön halálát. Én kérem... szembeszálltam a világtörténelemmel. A nagybetűs világtörté- nelemmel, amit a kultuszminiszter úr őméltósága a középiskolák negyedik osztálya számára engedélyezett. És tessék elhinni, ez nálunk van olyan merész vállalkozás, mint kétszáz elefánttal átkelni az Alpeseken...

(részlet a műből)

Közérdekű adatok | Próbatábla

Ajánlatunk


Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni.

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők.

Kövess minket!


További ajánlataink


Recirquel: Walk My World

Millenáris – Nagycsarnok (B épület)

A Walk My World Vergilius eposzát, Aeneas és Dido tragikus szerelmi történetét kelti életre, melyben Trója és Karthágó mitikus hősei…

REBECCA Szép

Erkel Színház

Áprilistól Rebecca musical az Erkelben, ahol a szerelem, titkok és egy kísérteties múlt árnyékolja be Manderley falait. Jegyek már kaphatók!

Zenés játék Stravinsky The Rake’s Progress című műve nyomán. A darab főhőse, Tom átlagos fiatalember, akit egy pillanat alatt rabul…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!