program


Furcsa pár

Dato







Klik her for at se flere datoer (4)

Neil Simon: Furcsa pár 

A férfibarátság kikezdhetetlen. Nincs az a meteor, földrengés, Glamour-napok, ami szét tudná rombolni azt, ami az idők kezdete előtt, mint egy vérszerződés megköttetett.

Ahogy a viccben is van: Ha egy feleség a hajnalban haza támolygó
férjét barátainál keresi, ketten is azt vallják külön-külön, hogy nála aludt, sőt a harmadik esküszik, hogy még most is ott szuszog.
És tudják, betartják egymás határait. Amit nem kérdeznek, az nincs.
Együtt vannak, szórakoznak, hazamennek. Na de mi van akkor, ha egyiküknek nincs már olyan, hogy haza, mert épp kidobta a felesége? Női szeszély: válni akar. Csak nem hagyjuk a legjobb barátunkat cserben? Igaz, hogy kicsit hóbortos, vagy hát nem úgy, mint mi, de hát mégiscsak a barátunk. „Lakva ismerszik meg az ember” – ez igaz, de ez nem két férfira, hanem egy férfira és egy nőre vonatkozik. Megleszünk.

Ez volt a terve Felixnek és Oscarnak is. Csakhogy sajnos kiderül, hogy a „lakva ismerszik meg”-elv mégiscsak értendő férfiakra is.
Szép lassan mennek egymás agyára, főleg a rendmániás Felix a link, házigazda Oscaréra. Tűz és víz, káosz és rend, kocka és kör, filkó és ász, bűn és bűnhődés... Felix és Oscar.

Mit ad ez a viharos és egyre feszültebb átmeneti időszak mindkette-jüknek? Túl tudnak-e lépni sérelmeiken és berögzött félelmeiken, amikben megrekedtek? Átbillentik-e egymást a fejlődés felé? Valami ilyenféle kérdéseken keresztül jutnak el ennek a világhírű klasszikus amerikai vígjátéknak a szereplői a boldog végig, melyet a soproni Petőfi Színházzal közös produkcióban mutatunk be tanulságul.

Szereplők
Félix Unger..................................... Lux Ádám
Oscar Madison............................... Szabó Sipos Barnabás
Speed............................................. Mohácsi Norbert
Murray............................................ Lázár Balázs
Vinnie............................................. Marosszéki Tamás
Roy................................................. Pintér Gábor
Gwendoline o’Pigeon..................... Balázs Andrea
Cecily a húga................................. Mikecz Estilla

Alkotók
Rendező: Olt Tamás
Jelmez: Cselényi Nóra mv.
Díszlet: Szalai József mv.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


REBECCA Szép

Erkel Színház

Áprilistól Rebecca musical az Erkelben, ahol a szerelem, titkok és egy kísérteties múlt árnyékolja be Manderley falait. Jegyek már kaphatók!

Ad

Szuvidált szenvedélyek - Szilveszteri előadások!

Belvárosi Színház

Mi a gasztronómia: művészet vagy üzlet? Mi a fontosabb: a tökéletesség, vagy a nagy forgalom? Egy zseniális séf és egy…

A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test,…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.