Programm


Élesben - a Népzene Tanszék. Akusztikus, autentikus

Élesben - a Népzene Tanszék. Akusztikus, autentikus

A Zeneakadémia hallgatói a 'Felszállott a páva' című tehetségkutatóban

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: 2015. November 17. Dienstag, 19:30

Az először 2012-ben megrendezett Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató verseny az egész ország figyelmét ráirányította a néphagyománnyal foglalkozó tehetséges fiatalokra. Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által meghirdetett versenyre 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A sikeren felbuzdulva a Magyar Televízió 2014-ben a verseny második sorozatát is műsorára tűzte, idén pedig már folyik a „gyerekpáva” szervezése. Talán nem szerepelt kellő hangsúllyal a műsorban, hogy a vetélkedő szakmai munkájából a Zeneakadémia Népzene Tanszéke is aktívan kivette a részét. Az itt oktató tanárok közül többen is dolgoztak a műsorban: az előselejtezők zsűrizéseitől kezdve egészen a döntőig eljutott fiatal muzsikusok szakmai felkészítéséig. A versenyzők közel kétharmada pedig a tanszék hallgatói közül került ki. Ezen a koncerten ők kerülnek reflektorfénybe: a magyar népzene legszebb darabjaiból válogatva mutatják be tehetségüket, tudásukat.

Közreműködik:

Csizmadia Anna, Varga Veronika, Zsikó Zsuzsanna, Fekete Borbála (ének); Krajcsó Bence (citera); Salamon Soma (furulya); Zimber Ferenc (cimbalom); Németh András (tekerő) Csercsel énekegyüttes; Zsikó Zoltán és zenekara; Parapács zenekar; Tarsoly zenekar; Magos együttes; Bazseva zenekar; Góbé zenekar

Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
 

Unser Angebot


Gaetano Donizetti AZ EZRED LÁNYA Vígopera két felvonásban, prózai jelenetekkel, francia és magyar nyelven, magyar, angol és francia felirattal

Zenés Kalandtúra – musical két részben-

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Follow us!


Angebote


Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…

Mamma Mia! Szép

Madách Színház

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. 2014-es…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!