Program


EDDA MŰVEK 30 ÉVE
3

EDDA MŰVEK 30 ÉVE

A nagyszabású 30 éves jubileumi koncerten elhangzanak majd a 30 év legkedveltebb, és legszebb dalai, kedvenc slágerei.

A jegy.hu oldalon jelenleg nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2010. július 23. péntek, 21:00

Az 1974-ben alakult zenekar az ó-izlandi viking mitológiából vette nevét. A csapat nevében a Művek szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban, a Lenin Kohászati Művekhez közel kezdte pályafutását. A zenekar az első olyan hazai rockcsapatok között volt, amely vidékről ért el komoly országos sikereket, míg végül Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttesévé vált. Az első komolyabb mérföldkőhöz 1978-ban ért el a zenekar, ekkor koncertezhettek először több ezer ember előtt, a Piramis előzenekaraként a Budai Ifjúsági Parkban, amelyet további sikeres fellépések követtek országszerte.

Az első „Bakancsos formáció” 1983. december 17-én feloszlott. Ezután Pataky Attila újjászervezte a zenekart, mely több tagcserén esett át az évek folyamán. A jelenlegi felállásban a legrégebbi tag, Gömöry Zsolt (billentyűs hangszerek) 21 éve, a legújabb tag Hetényi Zoltán (dob) pedig 10 éve, míg Alapi István (szólógitár) 19 és Kicska László (basszusgitár) 15 éve zenél együtt Pataky Attilával, aki kiváló énekes, karizmatikus előadó és költői szövegíró. Az első, 1980-ban megjelent nagylemezzel és a 2006. februárjában kiadott „A szerelem hullámhosszán” című albummal együtt összesen 29 lemezt adtak ki és ezen felül megszámlálhatatlan válogatás- és mixalbumon is szerepel a zenekar. A nagy kedvenceket tartalmazó albumok mellett készült unplugged lemez az autóbalesetben elhunyt EDDA-gitáros, Kun Péter közreműködésével, 1995-ben közös lemezt adtak ki a Mester és Tanítványaival, 1996-ban megjelent az Elvarázsolt Edda dalok című album, amelyen többek között Ákos, az Animal Cannibals és Keresztes Ildikó is énekelt Edda számokat, 1998-ban pedig a Fire and Rain című angol nyelvű lemezzel jelentkeztek. Az évek során nem maradtak hűtlenek a kezdetektől megszokott gazdagon hangszerelt, dallamos balladákhoz, amellyel egy csapásra népszerűvé váltak a romantikus, populáris rockzenét szerető fiatalok körében.

Az indulás óta eltelt 35 év alatt 29 aranylemezt, 2 platinaalbumot, 1 gyémántlemezt gyűjtöttek össze, és több mint 5 millió eladott példánnyal dicsekedhetnek Európában. Az október 10-i nagyszabású PeCsa bulin mutatják be a 30, azaz az „♀♂ Átok & Áldás” című albumukat. A fergeteges koncerten az új albumon kívül válogatást hallhatunk a 35 év legszebb és legsikeresebb dalaiból is.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Ajánlatunk


Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni.

Sátántangó magyar filmdráma, két szünettel, 439 perc, 1994 magyar nyelven

Kövess minket!


További ajánlataink


Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI

MVM Dome

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…

DOMINGO-HAUSER-DIMASH

MVM Dome

2026. április 18-án Budapesten az MVM Dome ad otthont annak a kivételes zenei eseménynek, amelyen Plácido Domingo, HAUSER és Dimash…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!