Program


Dédelgetett álmaim: Kállay Bori önálló műsora

Dédelgetett álmaim: Kállay Bori önálló műsora

A Rátonyi Róbert Színház produkciója.
Hazánk egyik kiemelkedő énekes-színésznője megkapta a legmagasabb elismerést, amire az ő
mesterségében minden művész vágyhatott: a közönségnek, a művésztársaknak, a teljes
kollégai körnek és mindenkinek, aki ismeri színpadon, vagy azon kívül: Ő a Borika!  több...

Csaknem húsz nagysikerű debreceni év után, a nyolcvanas évek közepén ment Budapestre, hogy tévé
szereplések, az Interoperett nagy koncertjei, valamint külföldi vendégszereplések sorozata után, szélsebesen íveljen fel pályája, amely a Budapesti Operettszínház hívása nyomán jutott mostanra a csúcsára. Kállay Bori jubileumi önálló estjén, énekkel, tánccal és prózával emlékszik vissza a megtett útra. Mindarra, ami megvalósult, és arra is, ami nem. Felidézi dédelgetett álmait.

Közreműködnek: Fonyó Barbara, Berkes János, Bori Tamás
Zongorán kísér: Hegedűs Valér

Műsoridő: 80 perc

Kövessen minket!


További ajánlataink


Manon Lescaut

Erkel Színház

Puccini első országos sikert arató műve Manon Lescaut és des Grieux lovag szerelmi története, amely csakhamar meghódította a világ színpadait.…

A "Világgá mentem, majd jövök" blog szerzője, Szikszai Anna mesél a sokszínű Törökországról és az átélt kalandjairól.

F. Scott Fitzgerald műve alapján: A NAGY GATSBY zenés party két részben ősbemutató

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok