Budapest Klezmer Band koncert
Budapest Klezmer Band koncert
Budapest Klezmer Band koncert
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: 2018. März 5. Montag, 19:00
Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, - kilépve a liturgikus környezetből - sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn" című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés" című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, NewYork-ban, New Jersey-ben és Németorsz-ban, Londonban, Szlovákiában Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel.
A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a "crossing-over"-t. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődésben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a "Klezmer Szvit", amelyet 1999-ben mutattak be a Dohány utcai zsinagógában, és azóta minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadják mindig újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott.
A Budapest Klezmer Band tagjai:
Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz.
Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök emberi értékekről, de ravaszságról, cselvetésekről és gyarlóságról is.
Gamer Symphony – látványos game music show ikonikus videójátékok zenéjével, pazar, az eredeti videójátékok hangulatát idéző látvánnyal, táncprodukcióval és cosplay-show-val.
A New York-i Metropolitan Opera a 2024/25-ös évadban is világraszóló élményeket, eredeti megközelítéseket és nagy találkozásokat ígér a HD-közvetítések globális…
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A PADLÁS -félig mese félig musical-
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!