Program


Bródy János Ráadás koncert

Bródy János Ráadás koncert

Amikor a Kossuth-díjas Bródy János és Szörényi Levente 2010-ben megkapta a Fonogram Életműdíjat, néhány percig úgy tűnt, hogy mindketten a visszavonulás gondolatával foglalkoznak.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. szeptember 1. szombat, 20:00

 Ekkor jelentette be Bródy János, hogy egy pályafutását összegező albumot tervez, ami 2011-ben „Az Illés szekerén” címmel jelent meg, és annak ellenére, hogy a hivatalos média támogatását mellőznie kellett, hamarosan dupla platina példányszámot ért el és 2012-ben az Év Lemeze elismerést is kivívta. A követők és rajongók népes tábora kitörő örömmel vette tudomásul, hogy a Mester újra lendületbe jött, és a koncertek hangulata felforrósodott. Közeledett a 70. évforduló és ebből az alkalomból barátai és tisztelői rábeszélték egy nagyszabású jubileumi koncertre, és egy reprezentatív 5 lemezes bakelit (vinyl) összeállítást terveztek a legjobb Bródy dalokból. Ennek 5. lemeze vadonatúj és néhány újraértelmezett dallal a „Ráadás” címet kapta.  A Ráadás album 2016 elején CD formában is forgalomba került, és néhány hét alatt aranylemez lett. Elmúlt ősszel a Budapest Kongresszusi Központban tartott dupla koncert alkalmával átvehette a Ráadás album után járó platinalemezt is.

A „Lesz még egyszer” címmel az Arénában tartott születésnapi koncert felejthetetlen élményt jelentett minden résztvevőnek, és Bródy János koncertfellépései iránt az érdeklődés soha nem látott magasságokba ívelt. Teltházas koncertek jelzik az életműből válogatott újabb és régebbi legendás dalok sikerét, és az új összeállítású zenekar Kirschner Péter vezetésével országszerte elnyerte a közönség elismerését. A fellépéseken a közönség nem szűnt meg követelni az újabb és újabb ráadásokat, és erre Bródy János egyszer ironikusan megjegyezte, mostantól minden koncert már Ráadás lesz.

Sokak kérésére lesz látható és hallható a legendás Művész Ráadás koncertje Tokajon, a Katlan színpadásn.. Reméljük, hogy újra jól fogjuk érezni egymást ezen az estén, ahol Bródy János két órán keresztül megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról.

Bródy János a mai napig hűséges maradt önmagához, 8 önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerzői és előadói tehetségével hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök Tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, és miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a szebb és igazságosabb világról álmodókat.

Bródy János koncertje a Fesztiválkatlan nagyszínpadán kerül megrendezésre.

Ajánlatunk


A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Jegyár: 9000 Ft Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?

Kövessen minket!


További ajánlataink


Süsü, a sárkány kalandjai

Vidám Színpad

Süsü, a kedves egyfejű sárkány elmenekül családjától, mert apja kitagadta. Miután örök barátságot köt a királyfival, új otthonra talál a…

Spiró György: Szappanopera

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Szentendrei Teátrum, 6SZÍN

Ki a zsidó? Mi az, hogy zsidó? Budapesten, egy Holokauszt-kárpótlási ügynök csönget be egy nőhöz. A darab olyan tabukat tör…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!