Beethoven 250. - II. hangverseny

Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kollár Imre

A 2019-2020-as évadban, pontosabban 2020-ban ünnepli a zenei világ Ludwig van Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulóját. A Kodály Filharmonikusok is kiveszik részüket az ünneplésből, mert a nagy klasszikus mester valamennyi szimfóniáját megszólaltatják a szezon folyamán.

Beethoven szimfóniái közül a páros számúak – talán a VI. „Pastoral” kivételével – általában kevesebb újító szándékot tükröznek, mint a páratlanok. A most megszólaló II. és VIII.  sorszámú darabok bizonyítani látszanak ezt az állítást. A tizenkilencedik század első két esztendejében komponált, végül 1803-ban bemutatott D-dúr hangnemű II. szimfónia ellentmondásos körülmények között született. Ekkor vetette papírra ugyanis Beethoven az ún. „Heligenstadti végrendelet” néven ismertté lett levelét, melyben feltárja egyre elhatalmasodó betegségét (süketségét), és előrevetíti magányának alakulását. Ezzel a tragikus élethelyzettel szöges ellentétben áll a II. szimfónia, mely kirobbanóan fiatalos energiát és derűt sugároz. Bár szerzője a darabot szokásához híven hosszasan alakítgatta, de végső formájával elégedett volt, sőt legjobb művei között tartotta számon. Formailag a klasszikus négytételes hagyományt tükrözi, sőt még a szonátaformájú nyitótétel elején szokásos lassú bevezetést sem mellőzi. Témái erőteljesek és kontrasztosak. Zenekarának hangzása már jellegzetesen beethoveni, a testes vonóskarhoz kettőzött fúvósok és timpani társulnak. A pasztorális jellegű Larghetto második tétel után valódi Scherzot hallunk, majd egy ellenállhatatlanul ötletes és fordulatos  Allegro molto zárótételt élvezhetünk.

A VIII. szimfónia egy évtizeddel később, 1812-ben keletkezett. Érdemes megfigyelni, hogy miként alakult Beethoven ifjúkori féktelen lendülete férfiasan letisztult karakterekké és hangzásokká. Az F-dúr hangnemű nyolcadik szimfónia is derűt sugárzó alkotás. Nyitótétele tulajdonképpen ¾-es tánc, melyet aztán a klasszika szabályai szerint alakít a komponista. A darabnak nincs igazi lassú tétele, mivel helyén egy szellemes Allegretto scherzando áll, melyben Beethoven a Mälzel-féle metronóm ketyegését állítja a középpontba. Ezt a muzsikusok számára oly fontos időmérő segédeszközt nem sokkal korábban ismerte meg egy linzi tartózkodása alkalmával. Érdekes fordulat, hogy a nyolcadik szimfóniában ismét népies hangulatú, triós formájú menüett tételt hallunk, noha a mester korábban szakított ezzel a gyakorlattal, és helyette már inkább scherzo tételeket illesztett szimfóniáiba. A mű igazi betetőzése a záró, negyedik tétel, melynek során Beethoven humora és játékossága a legteljesebben bontakozik ki. Váratlan ötletekkel, meglepő hangnemváltásokkal és csúfondáros fintorokkal teszi elevenné a darab fináléját. A bemutatóján viszonylag mérsékelt sikert aratott VIII. szimfóniával kapcsolatban szerzője állítólag a következő bizakodó megjegyzést tette: „egyszer majd tetszeni fog!”

(szöveg: Balogh József)