A koncertsorozat
Lőkös Csaba és
Marton László Távolodó
kezdeményezésére, a Hagyományok Háza intézményi hátterének támogatásával
valósul meg; hasonló rendezvény eddig nem volt Magyarországon. Célja a
hazai nép- és világzene külföldi ismertségének és kapcsolatrendszerének
bővítése egy olyan időszakban, amikor a gazdasági válság mindenütt
megnehezíti a koncertszervezést, amikor a lemezipar eddigi formái
összeomlóban vannak éppen, és amikor az új médiumok ismerete
elengedhetetlen az érvényesülni vágyó művészek számára.
Az Értől az Óceánig koncertsorozat a „menekülési útvonalak” egyike, és
egyszerre két irányba: a műfaj hazai és nemzetközi rajongóit egyaránt
célba véve. Hátterében szervezőinek több mint két évtizedes
tapasztalata, számos nemzetközi szakmai konferencián, fesztiválon és más
rendezvényeken való részvétele, és az ezekből kialakult
kapcsolatrendszere áll.
Az általuk meghívott szakemberek nyitottak a magyarországi zenékre, és
nagy valószínűséggel annak népszerűsítésétől sem zárkóznak el. A
programsorozat ugyanakkor nemcsak promóciós célokat szolgál, hanem a
szakmán túli közönség számára is élményeket kínál. A Hagyományok Háza
elsősorban a tradicionális népzenét és az Állami Népi Együttest kínálja,
a Fonó Budai Zeneház az etnodzsesszre és a táncházra fókuszál, az A38
Hajó a fúziós világzene terepéül, a Művészetek Palotája pedig a városi
népzene új hulláma bemutatására szolgál. Ezekhez a helyszínekhez
csatlakozott az Akvárium, amely a roma zenéknek ad otthont, a Skanzen,
amely autentikus környezetben kínálja a népzenét, valamint a szentendrei
Aranysárkány Vendéglő, ahol egy ebéd mellett délszláv muzsika
szórakoztatja a külföldi szakembereket.
Reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba kezdtünk, és jövőre újabb meghívottak és előadók listájával állhatunk elő.
A projekt weboldala a www.folkmusichungary.hu és a www.worldmusichungary.hu címen érhető el, az események követhetőek a facebook.com/azertolazoceanig Facebook-oldalon is.
A Hagyományok Házában május
27-én este 7 órakor kezdődik a koncert, amelyen a Tükrös Együttes, a
Szeret Zenekar, a Magyar Állami Népi Együttes, a Fonó Zenekar és a
Csűrös Banda koncertje után táncházba várjuk a közönséget.