Program


ArcMás - Vecsei H. Miklós

ArcMás - Vecsei H. Miklós

ArcMás – Vecsei H. Miklós

Vecsei H. Miklós, becenevén Hasi, Óbudán nőtt fel, a Kolosy tér környéke volt az ő „grundja”. 2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Szintén ettől az évtől a Vígszínház tagja, ahol többek között ő alakítja Nemecseket A Pál utcai fiúk című zenés játékban. Állandó alkotótársa ifj. Vidnyánszky Attila rendezőnek. Színészi feladatai mellett írói és dramaturgi munkákat végez, két önálló verseskötete jelent meg, televíziós sorozatokban szerepelt, 2016-ban Junior Prima Díjban részesült. Nevéhez fűződik a POKET projekt, vagyis a zsebkönyv-automaták létrehozása. Van egy Bogyónak keresztelt pulija. Ezekről és sok minden másról beszélget Barabás Évivel.

Kövess minket!


Ajánló


Giorgio Moroder

Papp László Budapest Sportaréna

A ’70-es és ’80-as évek nagy slágerei és hangulata élőben elevendik meg május…

E pajzán komédiában forró szívek harcolnak egymással; számító hévvel, bravúros ügyességgel, már-már lelketlenül.…

Az idén 10 éves jubileumát ünneplő világhírű olasz énekes trió világ körüli turnéja…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok