Program


2x2 néha öt (1954) – 120 éves a magyar film/ MÜPAMOZI

2x2 néha öt (1954) – 120 éves a magyar film/ MÜPAMOZI Szép

Egy butuska filmoperett Fényes Szabolcs és Szenes Iván fülbe mászó dalaival. Mi ebben az érdekes? Azt már eddig is tudtuk, hogy a különféle zsarnokságok szeretik a zenés tömegszórakoztatást. A Rákosi-korszak pedig igazán bővelkedett ilyen művekben: Mágnás Miska, Dalolva szép az élet, Állami Áruház, 2x2 néha öt.  több...

Aktuális előadások



 De ha közelebbről is megvizsgáljuk őket, kiderül, hogy sokkal többet árulnak el korukról, mint gondolnánk. Míg az Állami Áruház a napi propaganda béklyójában kénytelen táncolni, a szinte pontosan két évvel később bemutatott 2x2 néha öt pilótái már valamivel szabadabb szeleken szárnyalnak.

Mai szemmel nézve természetesen kicsit sok az egyenruha, a vörös lobogó, a masírozás, a parádé. De a falakról eltűntek Sztálin és Rákosi elvtársak képei. Nem ütközünk állandóan jelszavakba, és mintha a KRESZ is megváltozott volna: nem kell elsőbbséget adni a nagy fekete autóknak. Sztálin elvtárs 1953-ban örökre eltávozott, és Rákosi elvtárs pozíciója is megrendült. S bár a film nem gyors reagálású egység az osztályharc frontján, a filmcsinálók pontosan érzékelik a körülöttük lévő világ változásait. Különösen a szórakoztatófilmesek, hiszen a korszak sikerfilmjei 6-8 millió nézőt vonzottak a mozikba. Az áldott publikum pedig már akkor sem volt teljesen hülye. Tudjuk persze, hogy a zene sok mindent elvisz a hátán, a korabeli közönség azonban elég jól érzékelte, hogy Péter Gábor eltávolítása után végre levegőt lehetett venni. Tévedés ne essék, ez nem a szabadság birodalma, de enyhül a csengőfrász érzése egy olyan időszak után, amikor egymillió magyar állampolgár ellen folytattak vizsgálatot - nem minden következmény nélkül. A film rendezőjét, Révész Györgyöt nem írták be a magyar filmművészet aranykönyvébe, noha éppen az ő életműve mutatja, hogyan kellett lavíroznia egy filmesnek a hatalomipar mindig máshol felbukkanó zátonyai között. És több filmjében is sikerült éreztetnie, hogy e zaklatott hajóút során mi is történik az utasok gyomrával.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

házigazda: Barkóczi Janka
rendező: Révész György

Kövessen minket!


További ajánlataink


angol filmdráma, 97 perc, 2020 angol nyelven magyar felirattal

A történet szerint 1924-ben járunk, és a film első két és fél perce olyan, mintha akkor forgatták volna. Némafilm burleszk.…

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok