Program


2.  A Trio Brio

2. A Trio Brio


Fuyu Iwaki (hegedű),
Mohl Gergely (cselló),
Claudia Micheletti (zongora)

A Trio Brio hangversenye

Antonín Dvořák: B-dúr zongoratrió Nr.1, op.21
Joaquín Turina: h-moll zongoratrió Nr.2, op.76
Astor Piazzolla: Négy évszak Buenos Airesben

Fuyu Iwaki hegedűművész 1985-ben született. A zenei tanulmányait 3 évesen kezdte. 1992-ben és 1996-ban részt vehetett a „Midori Lecture Concert“-en. Szintén 1996-ban a Japán Országos Ifjúsági Hegedűversenyen 2. helyezést ért el. A következő években két alkalommal megnyerte az „All Japan Music Competition“ hegedűversenyt, valamint több rangos zenei verseny díjazottja volt.  Zenekarral szólistaként először 13 évesen lépett fel. Tanulmányait a Tokiói Zenei Egyetemen Gerald Poulet professzornál folytatta. 2008-ban kitüntetéssel diplomázott. Még ebben az évben megnyerte a „Mitsubishi Estate Award” versenyt, és elnyerte az „Ataka- und Acanthus-Díjat“, és fellépett Tokió rangos koncerttermeiben (Kioi Hall, Arts Hall). Szólista tanulmányai mellett különösen sok időt szentelt a kamarazenének. Egyetemi évei alatt a „Tokioi Egyetemi Quartett” első hegedűse volt. Olyan neves kamarazenei kurzusokon vehettek részt, mint Tokio-Quartett, a Juillard-Quartett, a Vermer-Quartett, és a Leipzig-Quartett. 2008-tól a Grazi Zenei Egyetemen tanult tovább hegedűművész szakon Silvia Marcovici osztályában, valamint 2012-től Chia Chou-nál kamarazene szakon. Mindkét professzornál diplomáját kitüntetéssel szerezte meg. Olyan rangos zenei versenyek díjazottja mint a:„Rovero d’oro“- hegedűverseny, „Andrea Postacchini“„Carl Nielsen Musikwettbewerb“. „Martha Debelli- Stipendienwettbewerb“, „Franz Schubert und die Musik der Moderne.“ 2013 óta a Grazi Filharmonikus Zenekar koncertmestere.

Mohl Gergely csellóművész Szombathelyen született. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneiskolában kezdte Méreiné Horváth Mária, majd Tibold Ivánné tanárnőnél. A zeneiskolai évek alatt több zenei verseny díjazottja volt. Ezek az eredmények, valamint szülei, és tanárnője is arra ösztönözték, hogy zenei tanulmányait a középiskolában is folytassa. A szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolában Pálkövi Antalnál tanult. Érettségi után felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémiára Professzor Wolfgang Herzer osztályába. Zeneakadémiai évei alatt rendszeresen dolgozott kisegítőként a Bécsi Operában, és a Bécsi Filharmonikus Zenekarban. Itt került igazán közel a zenekar, és különösen az Opera világához. Rendszeresen részt vett neves csellóművészek mesterkurzusain, mint Misztiszlav Rosztropovics, Onczay Csaba, Szűcs Péter, Wolfgang Boettcher, Jens Peter Maintz, Nagy Róbert. Diplomáját kitüntetéssel szerezte meg, majd szóló csellistaként felvételt nyert a Grazi Opera és Filharmonikus Zenekarba. Szólistaként és kamarazenészként is rendszeresen koncertezik.

Claudia Micheletti zongoraművész Bruck an der Murban született. Zongora tanulmányait a Bruck an der Mur-i zeneiskolában kezdte. Zongoraművészi és zenepedagógiai diplomáját, a Grazi Zeneakadémián Eugen Jakab professzornál 1998-ban kitüntetéssel szerezte meg. Egyetemi évei alatt lehetősége volt a Berni Zenei Főiskolán Canino Bruno professzornál tanulni. Mindig nagyon érdeklődött a kamarazene iránt, ezen belül is különösen sokat dolgozott együtt énekesekkel. mint Johannes Auersperg, Martin Hornstein, Till Alexander Körber, Dieter Flury, Heime Müller, Kerstin Doelle und Alfons Kontarsky. Pályafutása során a világ számos országában koncertezett (Olaszország, Németország, Magyarország, Szlovákiai, Anglia, Svájc, Kína, Japán, Taiwan). Rendszeresen fellép zenei Fesztiválokon, mint a „Styriarte”, „Biennale München”. 1998 óta a Grazi Zenei Egyetem zongora, és kamarazene tanára.

Kövess minket!


Ajánló


Magyarországon turnézik az orosz Beriozka – vagy ahogyan hazánkban ismeretes „Nyírfácska”. Különleges tánclépéseikkel,…

Monte Cristo grófja - musical

BOK Csarnok (volt Syma Csarnok)

Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély – minden együtt a színpadi műben, ahogy Dumas örökérvényű…

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok