Szabó Levente

Szabó Levente

Budapesten született. Fiatalon a tánc mellett többek között szertornával is foglalkozott, később egy sérülés után döntött úgy, hogy inkább a táncra koncentrál. Tanult a Táncművészeti Főiskolán is, később pedig elvégezte a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát. Idén érkezett Miskolcra, a társulat új tagja, aki korábban már eltáncolta a Diótörő…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Budapesten született. Fiatalon a tánc mellett többek között szertornával is foglalkozott, később egy sérülés után döntött úgy, hogy inkább a táncra koncentrál. Tanult a Táncművészeti Főiskolán is, később pedig elvégezte a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát. Idén érkezett Miskolcra, a társulat új tagja, aki korábban már eltáncolta a Diótörő több szerepét is, volt Molnár Ferenc Liliomja, és játszotta Lysandert is Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából. Első miskolci bemutatója a Rómeó és Júlia, amiben Benvoliót játssza, Rómeó másik, jóval higgadtabb barátját.

3kívánság

3kívánság

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
BUDAPESTI BEMUTATÓ RÓMEÓ ÉS JÚLIA - Miskolci Nemzeti Színház

BUDAPESTI BEMUTATÓ RÓMEÓ ÉS JÚLIA - Miskolci Nemzeti Színház

Nemzeti Táncszínház
Benvolio
Diótörő

Diótörő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Egérkirály
Fenevadak

Fenevadak

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Bika
Hová lett Hófehér?

Hová lett Hófehér?

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
A herceg:
Jászol-mese Betlehemben

Jászol-mese Betlehemben

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
A három pásztor egyike
KFT-Bál az operában 30!

KFT-Bál az operában 30!

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Balettművész
Miskolci Nemzeti Színház: Cseh Dávid: Fenevadak

Miskolci Nemzeti Színház: Cseh Dávid: Fenevadak

MU Színház
Bika
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Benvolio
Shakespeare-Csajkovszkij: Rómeó és Júlia

Shakespeare-Csajkovszkij: Rómeó és Júlia

Gyulai Várszínház
Benvolio
Shakespeare-szonettek

Shakespeare-szonettek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Táncos

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ