Künstler


Molnár  Erika
3

Molnár Erika

geboren: 1960.február 3. (Budapest)

Színművész.

1986-ban diplomázott a Színház-, és Filmművészeti Főiskolán,Major Tamás, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor voltak az osztályvezető tanárai.Tagja volt:1986-92 Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak, 1992-94 Debreceni Csokonai Színháznak,1994-95 Szolnoki Szigligeti Színháznak, ezután szabadúszó színművészként dolgozott Budapesten többek közt : Katona József Színház,Vígszínház, Pesti Színház,Radnóti Miklós Színház, Nemzeti Színház, Stúdió…

 weiter

Aktuelle Programme


Szálinger B.: A csillagszemű juhász

Szegedi Nemzeti Színház

Magyar népmesekincsünk egyik legnépszerűbb darabja A csillagszemű juhász, amely a hatalom mibenlétét vizsgálja: a hatalomnak való megfelelés, az engedelmesség…

Eisemann M. - Szilágyi L.: Én és a kisöcsém

Szegedi Nemzeti Színház

Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt szokás ismerni. Pedig ez az édes történet…

A. J. Lerner - F.Leowe: MY FAIR LADY

Szegedi Nemzeti Színház

Shaw fanyar-szellemes példázata a férfi és a nő örök párviadaláról, Lerner és Loewe csodálatos dalaival az egyik legnépszerűbb musical.…

Színművész.

1986-ban diplomázott a Színház-, és Filmművészeti Főiskolán,Major Tamás, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor voltak az osztályvezető tanárai.Tagja volt:1986-92 Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak, 1992-94 Debreceni Csokonai Színháznak,1994-95 Szolnoki Szigligeti Színháznak, ezután szabadúszó színművészként dolgozott Budapesten többek közt : Katona József Színház,Vígszínház, Pesti Színház,Radnóti Miklós Színház, Nemzeti Színház, Stúdió K, Trafó, Maladype, Mu ,Szkéné. 2017 óta tagja a Szegedi Nemzeti Színháznak.

1992 – 1995 a Budapesti Operettszínház színészképző stúdiójának tagja
1995 – 2002 a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja
2002 – 2005 szabadúszó
2005 – a Miskolci Nemzeti Színház tagja

A Budapesti Operettszínház színészképző stúdiójának elvégzése után a Miskolci Nemzeti Nemzeti Színházban játszott, majd ezt követően szabadúszó lett és nagy sikerrel játszott például a Radnóti Miklós Színházban, a Vígszínházban, a Katona József Színházban, a Szkéné Színházban és a Zsámbéki Színház és Művészeti Bázis előadásaiban is.

Díjak, elismerések:
Országos Színházi Találkozó legjobb női epizódalakítás díja (1992)
Aase-díj (2025)

Fontosabb szerepei:
E. Rostand: Cyrano de Bergerac / Roxane  r: Zsótér S.
Braillet-Grédy: A kaktusz virága / Stephanie  r: Zsótér S.
Ö. v. Horvath: Mesél a bécsi erdő / Marianne  r: Léner P.
W. Shakespeare: Titus Andronicus / Tamora  r: Zsótér S.
W. Shakespeare: Julius Cesar / Calpurnia  r: Lengyel Gy.
W. Shakespeare: Atheni Timon  r: Zsótér S.
W. Shakespeare: Lear király / Goneril  r: Szász J.
W. Shakespeare: W. S. Othello / Brabantio  r: Zsótér S.
A. P. Csehov: Cseresznyéskert / Ranyevszkaja  r: I. Krobot
A. P. Csehov: Sirály / Arkagyina   r: Bálint I.
A. P. Csehov: Ivanov / Babakina  r: I. Krobot
A. P. Csehov: Ivanov / Lebegyevné  r: Ascher T.
A. P. Csehov: Ványa bácsi / Marina  r: Bodolay G.
W. Gombrowicz: Esküvő / Anya  r: Gaál E.
J. Arden: Gyöngyélet / Rachel  r: Gaál E.
S. Wyspianski: Novemberi éj / Joanna  r: Zsótér S.
F. Wedekind: A tavasz ébredése / Bergmanné  r: Zsótér S.
S. Kane: Megtisztulva  r :Zsótér S.
B. Brecht: Városok sűrűjében / Anya  r: Harsányi S.L.
B. Brecht: A szecsuáni jóember / Jang asszony  r: Zsótér. S.
I. Stravinsky: Tavaszi áldozat  r: Gergye K.
I. Ionescu: Jacques, avagy a… / Roberta, a menyasszony r: Balázs Z.
M. Ghelderode: Bolondok iskolája / Galgüt  r: Balázs Z.
H. H. Jahnn: Medea / Nevelő  r: Zsótér S.
Ö. v. Horvath: Kasimir és Karoline / Erna  r: Novák E.
Tamási Á.: Énekes madár / Gondos Eszter  r: Árkosi Á.
Spiró Gy.: Koccanás / Feleség  r: Zsámbéki G.
A. Schnitzler: Távoli vidék / Frau von Wahl  r: Máté G.
H. Barker: Európa,Európa / Anya, Bába  r: Koltai M.G.
Fodor T.-Szeredás A.: Mélyen tisztelt K / Mici  r: Fodor T.
H. Ibsen: Brand / Asszony  r: Zsótér S.
F. Dürrenmatt: János király  r: Keszég L.
Papp A.-Térey J.: Kazamaták / Iringó  r: Máté G.

Szerepei a Szegedi Nemzeti Színházban:
Fábián Péter: Oltalomkeresők
Tamási Áron: Énekes madár
Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - Mrs. Eysnford-Hill
Fábián Péter: Gazdálkodj okosan! - Ica, Krisztina anyja; Gyöngyi néni, Tamás anyja
Fábián Péter: Kacsa - Játsszák
Fazekas Mihály – Benkó Bence – Fábián Péter – Zságer-Varga Ákos: Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz - Özvegy Lúdas Mátyásné
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó - Rull Márta asszony
Móricz Zsigmond: Rokonok - Kati néni, Kopjáss nagynénje
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly - ZSOHÁRNÉ HIDEG KATALIN, bábaasszony
Örkény István: Macskajáték - Giza
Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ÖZV. LÚDASNÉ FAZEKAS BIRI, Matyi anyja, szakácsnő
László Miklós: Illatszertár - Második hölgy
April De Angelis: Színházi bestiák - Doll Common
Litvai Nelli: Világszép Nádszálkisasszony - Dadus; Öregasszony; Második farkas
Örkény István: Tóték - Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő
Molnár Ferenc: Színház / Az Ibolya - Thúz kisasszony
Molnár Ferenc: Színház / Előjáték Lear királyhoz - Ügyelő
Papp András–Térey János: Kazamaták - Iringó
Friedrich Dürrenmatt: János király - ELEONÓRA KIRÁLYNÉ, János anyja
Anton Pavlovics Csehov: Ványabácsi - MARINA, öreg dajka

FILM:
Éji Séták (magyar tévéf., 2010) színész
Ópium - Egy elmebeteg nő naplója (szín., magyar filmdráma, 2007) színész
Dolina (Az érsek látogatása) (szín., magyar játékf., 2006) színész
Szoknya (szín., magyar kisjátékf., 2006) színész

A. J. Lerner - F. Leowe: My Fair Lady

Szegedi Nemzeti Színház
  • Mrs. Eynsford-Hill

B. Brecht: A kaukázusi krétakör

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szakácsnő / Parasztnő / Kiskereskedőnő / Anyós / Sánta

Brand

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Asszony

Brand

Nemzeti Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Dürrenmatt: János király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Énekes madár

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kömény Ignácné, a Móka anyja

Énekes madár

Szarvasi Vízi Színház
  • Kömény Ignácné,a Móka anyja

Európa, Európa

Stúdió K Színház
  • ELSŐ ANYA, Orphuls anyja / MÁSODIK ANYA, Starhemberg anyja / BÁBA

Fábián Péter-Gryllus Samu: Oltalomkeresők

Szegedi Nemzeti Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Fábián Péter: Gazdálkodj okosan

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ica, Krisztina anyja; Gyöngyi néni, Tamás anyja

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rull Márta asszony

Ivanov

Katona József Színház
  • Zinaida

Képzelt beteg - a Szegedi Pinceszínház előadása

Nemzeti Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Koccanás - utolsó előadás

Katona József Színház
  • Feleség

Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Szegedi Nemzeti Színház
  • ZSOHÁRNÉ HIDEG KATALIN, bábaasszony

Mélyen tisztelt K.!

Stúdió K Színház
  • Mici

MITEM - Brand

Nemzeti Színház
  • Asszony

Moliére: Képzelt beteg

Gyulai Várszínház
  • Toinette, szolgáló Arganéknál

Móricz Zsigmond: Rokonok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kati néni, Kopjáss nagynénje

Örkény István: Macskajáték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Giza

Örkény István: Tóték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő

Papp-Térey: Kazamaták

Szegedi Nemzeti Színház
  • Iringó

Shakespeare: Tévedések vígjátéka

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Emilia, Döndi

Tamási Áron: Énekes madár

Általános
  • Kömény Ignácné,a Móka anyja

Tamási Áron: Énekes madár

Szegedi Nemzeti Színház
  • Köményné, Boszorkány

Világszép Nádszálkisasszony

Új Színház
  • Dadus, Öregasszony, Sárkány, Haramia, Farkas

Világszép nádszálkisasszony

Thália Színház
  • Dadus, Öregasszony, Sárkány, Haramia, Farkas

Világszép nádszálkisasszony

Veszprémi Petőfi Színház
  • Dadus, Öregasszony, Sárkány, Haramia, Farkas

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Szegedi Nemzeti Színház
  • Közreműködik

W.S. Othello - néger mór

Gyulai Várszínház
  • Brabantio, fontos ember Velencében

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!