művész


Oliver von Dohnányi

Oliver von Dohnányi

karmesterA szlovákiai Trencsénben született, majd hegedűt, zeneszerzést és vezénylést tanult a Pozsonyi Konzervatóriumban és a bécsi Zeneakadémián Václav Neumann, illetve Otmar Suitner irányításával. Számos versenyen ért el sikereket, például a Prágai Tavasz Talich Karmesterversenyen 1985-ben, a Magyar Televízió Karmesterversenyén 1983-ban, illetve Sienában…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

karmesterA szlovákiai Trencsénben született, majd hegedűt, zeneszerzést és vezénylést tanult a Pozsonyi Konzervatóriumban és a bécsi Zeneakadémián Václav Neumann, illetve Otmar Suitner irányításával. Számos versenyen ért el sikereket, például a Prágai Tavasz Talich Karmesterversenyen 1985-ben, a Magyar Televízió Karmesterversenyén 1983-ban, illetve Sienában megnyerte a rangos Respighi-díjat és az 1989-es Salzburgi Ünnep Játékokon egy különdíjat Juraj Filas Momento című operájának tévéfelvételéért, melyet a Prágai Szimfonikus Zenekarral rögzített. 1979-1986 között a Szlovák Rádiószimfonikus Zenekar karmestere Pozsonyban, 1986-1991 között a Szlovák Nemzeti Opera zeneigazgatója. A prágai Károly Egyetem Művészeti Együttesének, illetve a Canticorum Iubilo Kamarazenekar művészeti vezetője is volt, illetve a Prágai Nemzeti Színház zeneigazgatója volt (1993-1996 és 2004-2007 között), a Szlovák Sinfonietta Kamarazenekar első karmestereként és az osztravai Morva-Sziléziai Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként is dolgozott. 2007-ben a Szlovák Nemzeti Opera művészeti igazgatójává nevezték ki. A 2015/2016-os évadtól a Jekatyerinburgi Állami Opera és balett Akadémia első karmestere. Számos turnén vett részt többek között a Szlovák Filharmonikusok, a Slovak Sinfonietta, a Zágrábi Rádiószimfonikus Zenekar, a Szlovák Rádiószimfonikus Zenekar együttesével, de fellépett a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, a Cseh Filharmonikusok, a London Mozart Players, a Saarländischer Rundfunk, a Pozsonyi Rádiószimfonikusok, a Yomiuri Nippon Szimfonikus Zenekar, a Chicago Sinfonietta, a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra és a Vorisek Szimfonikus Zenekar élén is Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Hollandiában, Magyarországon, Prágában, Szlovákiában, Svájcban, Japánban és az Egyesült Királyságban. A Gustav Mahler Európa Díj és az Európai Unió Művészeti Díjának kitüntetettje (2011).

A hugenották

A hugenották

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
A magyar klasszikus zene napja 70 éve született Kocsis Zoltán

A magyar klasszikus zene napja 70 éve született Kocsis Zoltán

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Aida

Aida

Magyar Állami Operaház
  • karmester
BUDAFOKI 2022-23 / 5

BUDAFOKI 2022-23 / 5

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • karmester
ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Pikk dáma

Pikk dáma

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
ÚJÉVI NYITÁNY 2023.

ÚJÉVI NYITÁNY 2023.

Csiky Gergely Színház
  • Karmester

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!