Dér Heni

Dér Heni

Heni a TV2 Megasztár első szériájában tűnt fel. Tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, hiszen 13 évesen a Temerini Tini Táncdalfesztívál első helyezettje volt a Vajdaságban. 2001-ben a Szabadkai Kifutó első helyét sikerült elnyernie produkciójával. 2005-től a Sugarloaf zenekar tagja lett. Kilenc évig az együttes frontembereként hatalmas szakmai sikereket ért el.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Heni a TV2 Megasztár első szériájában tűnt fel. Tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, hiszen 13 évesen a Temerini Tini Táncdalfesztívál első helyezettje volt a Vajdaságban. 2001-ben a Szabadkai Kifutó első helyét sikerült elnyernie produkciójával. 2005-től a Sugarloaf zenekar tagja lett. Kilenc évig az együttes frontembereként hatalmas szakmai sikereket ért el. A zenekar énekesnőjeként több ezer élő koncertet adott, a csapat a legnagyobb fesztiválokon lépett fel. Óriási népszerűségre tett szert az országban és az országhatáron túl.

Több televíziós produkció meghívott vendége volt, így szerepelt a Dalnokok Ligájában, az Ezek megőrültek című műsorban, a Hal a tortán adásaiban.2010-ben a Szenes Iván által létrehozott Kornay Mariann Alapítvány művészeti elismerését vehette át, amely a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeket díjazza.Tagja voltaz egykor Miklós Tibor nevével fémjelzett Rock és Musicalszínháznak. Olyan művészekkel játszik egy darabban, mint Bodrogi Gyula, Makrai Pál vagy Nádas György.

Dér Heni tavaly döntött úgy, hogy szólókarrierbe kezd, amelynek első slágere a Turn It Up volt, amelyből videoklip is készült. Dalát az első héten 160 ezren töltötték le. Második kislemeze az Ég veled! még ennél is nagyobb sikert aratott, hiszen első lett a rádiók játszási listáján, de nemcsak a dal dübörög az összes országos és helyi rádióban, de a dalra készített klip is óriási sikerrel szerepel a tévékben és az összes video megosztó csatornán. Heni sikerét jól mutatja, hogy az Euróvíziós Dalfesztiválra is beválogatták a szerzeményt, amellyel eljutott A Dal középdöntőjéig, és külön örömet jelentett számára, hogy mindezt a közönség szavazatával tudta elérrni. Az Ég veled nézettsége elérte a 3.000.000-t.
Decemberben Dér Heni – Intro címmel megjelent első szólóalbuma, amelyen az Ébresztő című dal újra bekerült az Euróvíziós Dalfesztiválra.

Cabaret

Cabaret

Móricz Zsigmond Színház
Főszereplő
Cabaret

Cabaret

Spirit Színház
Sally Bowles
Cabaret - musical testközelben

Cabaret - musical testközelben

Spirit Színház
Sally Bowles
CABARET - Spirit Színház előadása

CABARET - Spirit Színház előadása

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Sally Bowles
Cabaret - the musical with english subtitle, songs in english

Cabaret - the musical with english subtitle, songs in english

Spirit Színház
Sally Bowles
Édeskettes hármasban

Édeskettes hármasban

Spirit Színház
Sonia
Engem nem lehet elfelejteni

Engem nem lehet elfelejteni

Bárka Színház Nonprofit Kft.
Közreműködik
FAME - RENT , a hírnév ára - musical

FAME - RENT , a hírnév ára - musical

IG Produkció Kft.
Színész
FAME-RENT,  A hírnév ára

FAME-RENT, A hírnév ára

József Attila Színház
MABEL (Tánc-tagozat)
FAME-RENT, a hírnév ára

FAME-RENT, a hírnév ára

IG Produkció Kft.
Mabel Washington / Mimi Marquez / Lucy
Kéretik elégetni! - szilveszteri előadás

Kéretik elégetni! - szilveszteri előadás

Spirit Színház
Anna
Mágikus misztikus utazás

Mágikus misztikus utazás

Gyulai Várszínház
Színész
Mágikus misztikus utazás

Mágikus misztikus utazás

Gyulai Várszínház
Színész
Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer kalandjai

Szarvasi Vízi Színház
Színész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ