művész


Bartus Marcell

Bartus Marcell

Született: 1993. március 20. (Jászberény)

Színész.

Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába járt, Naszlady Éva osztályába. A középiskolai évek alatt színházi gyakorlatát a Karinthy Színházba töltötte, itt játszott a Nőkben, a Szent Péter esernyőjében valamint a Csongorok és Tündékben. Játszott és játszik többek között a K.V.Társulat Novák Eszter rendezésében létrejött „12 hét” című…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész.

Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába járt, Naszlady Éva osztályába. A középiskolai évek alatt színházi gyakorlatát a Karinthy Színházba töltötte, itt játszott a Nőkben, a Szent Péter esernyőjében valamint a Csongorok és Tündékben. Játszott és játszik többek között a K.V.Társulat Novák Eszter rendezésében létrejött „12 hét” című előadásban; az RS9 Színházban a „Szemünk fényében” és a „Szürke kertekben”; valamint a Játékszín „Gombóc Artúr” és a „Nagy Utazó”c. darabokban. A közeljövőben a Duna Tv látható lesz gróf Andrássy Gyuláról készült dokumentumfilm sorozat, amelyben Csengery Antal politikust alakítja.

Színházi munkáiból:
2017 Szürke kertek (Bemutató 2017. február 10.)
2015 Szemünk fényei (Bemutató 2015. november 16.)
2015 Kazohinia (Bemutató 2015. július 21.)
2013 Csongorok, Tündék (Bemutató 2013. november 23.)
Utazás a szempillám mögött

Filmes munkáiból:
A két gróf Andrássy Gyula (ismeretterjesztő film, 2018)

Utazás a szempillám mögött

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Seregély/Nyúl/Vakond

Utazás a szempillám mögött

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Seregélyek / Nyulak / Vakondokok

Utazás a szempillám mögött

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Színész

Utazás a szempillám mögött

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Seregélyek/Nyulak/Vakondokok

Ajánlataink


Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!