Kup bilet
Koncertköltészet címmel, Tárkány-Kovács Bálint szerkesztésében új zenés irodalmi sorozat indul a Várkert Bazárban, amely a nagy sikerre való tekintettel egy korábbi előadásával tér vissza: a „Részeg hold” című produkciót láthatja a közönség Vecsei H. Miklós színművész és a Tárkány Művek közreműködésével.
Tárkány-Kovács Bálint verseit elsősorban a Tárkány Művek lemezeiről ismerhette meg a közönség, ám ezek csupán három évtizednyi költészetének töredékét mutatják föl. Általában megzenésített versekről van szó, itt azonban olyan dalokról, amelyek megmaradtak versnek, mert ének helyett a beszéd maradt elsődleges médiumuk.
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
Igazi örömzene, fantasztikus hangulat és közösségi élmény! Ez A GRUND – vígszínházi fiúzenekar!
Közreműködik: Farkas Gábor – zongora / MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Farkas Róbert
Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel és oboán közreműködik: François Leleux
A NYÁR Székely Edit
A NYÁR Székely Edit
A TAVASZ / 11:30 Székely Edit
A TÉL Székely Edit
A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara a huszadik századi és kortárs fúvószenekari repertoár sokszínű kaleidoszkópját állította össze műsorában.
Egy est, ami lehetne akár pót-Szilveszter is – a ritmus, az öröm és a közösség ünnepe. Egyazon színpadon találkozik Szenegál és Nigéria zenei hagyománya, hogy felélessze bennünk az ősi ritmust, ami minden emberben ott dobog.
Interaktív, játékos, táncos koncertjeinken változatos stílusú, kizárólag élőben előadott dalok hallhatóak, amelyek megtalálhatóak a Színes világ, Hangfalatok és a Családfánk című lemezeinken.
A koncerten a kortárs csellórepertoár jelentős művei hangzanak el.
Szólista: Ruslan Talas (hegedű) Haesue Lee (brácsa)
Baráti Kristófot kifogástalan technikája, egyedülálló zenei kifejezésmódja és költői játéka emeli a világ élvonalbeli muzsikusai közé. Mindezek a kvalitásai a legkoncentráltabban, legtisztábban érvényesülnek Bach műveinek előadásában.
Baráti Kristófot kifogástalan technikája, egyedülálló zenei kifejezésmódja és költői játéka emeli a világ élvonalbeli muzsikusai közé. Mindezek a kvalitásai a legkoncentráltabban, legtisztábban érvényesülnek Bach műveinek előadásában.
Cziffra György szólóestje (1956)
Nem mindennapi apa-fia program fültanúja lehet, aki ellátogat a BFZ historikus hangszereken játszó együttesének régizenei koncertjére. A műsorban hemzsegnek a Bach család tehetséges tagjai. A barokk remekművek atyjától, a családfő Johann Sebastiantól két alkotás lesz hallható: a brandenburgi versenyek közül a tisztán vonósokra írt darab, valamint egy rekonstruált hegedűverseny.
Mámorító barokk Vivaldi - Pergolesi - Boccherini - Galuppi - Mozart - Jommelli - Binon - Malov - T’Hooft
terek, remények, lillák – hat képben
A Müpa gyerekközönségének nem kell bemutatni a nagysikerű Csintekerintő és a Titoktok műsorokat, no meg azok örök gazdasszonyát, Bognár Szilviát. A sok nevetéssel és még több zenével fűszerezett kalandtúrán összeszokott, négyfős zenekara kíséri.
Ünnepeljük együtt Mozart 270. születésnapját egy varázslatos zenei utazással! 2026. január 27-én a világ a zene egyik legnagyobb géniuszát ünnepli: Wolfgang Amadeus Mozartot, aki 270 évvel ezelőtt született. E jeles alkalomból különleges koncertsorozat indul, amely méltóképpen idézi meg a zseniális komponista örökségét.
Buborék együttes varázsa abban rejlik, hogy igazi közös élményt nyújt a családok számára ahol kicsik és nagyok együtt táncolnak, énekelnek és közösen osztozhatnak a zenében a játékban és a nevetésben. Ez az előadás elsősorban megmozgatja a gyerekeket, megtáncoltatja a szülőket is, de a legfőbb célja, hogy ráhangolja a családokat a farsang hangulatára.
Lépj be a filmzenék világába, ahol a legendás dallamok és a big band hangzás találkozik!
A Budapest Klezmer Band több, mint 35 éve szórakoztatja közönségét. A zenekar alapítója Jávori Ferenc „Fegya”, akinek szerzeményeit, átiratait minden koncerten hallhatja a közönség, ezzel is népszerűsítve a Közép-Kelet-Európából származó tradicionális zsidó zenét. A produkció egy igazi zenei utazás, ahol az átiratok mellett felcsendülnek Fegya musicaljeiből is részletek.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.