Suchen: a dal a miénk

A régi vicceket, tréfás meséket és pajzánságokat esmét új köntösbe bújtatja a szerző, a padláson porosodó pendelyeket megint kifehérítik s magukra öltik a leányok, menyecskék és asszonyok, a férfiak pedig fényesre kefélik csizmáik szárát, és országjáró útjára indul a “Medve kettő”, hogy az első Medvét oly féktelen szeretettel üdvözlő kicsi és nagy településeken újra megdolgoztassa a rekeszizmokat.

A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon kizárólagosan a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

A német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb műve, Otfried Preuβler Krabat című regénye lebilincselően izgalmas történet barátságról, közösségről, varázslatról és felnőtté válásról. A filmen és színpadon is többször feldolgozott, klasszikus történet vadonatúj bábszínházi adaptációját Kali Ágnes és Hegymegi Máté írja.

A jómódú családból származó Don anyja fullasztó szeretete elől menekül az önállóságba, a forgószél természetű Jill pedig a színésznővé válás rögös útján indul el. Jill és Don találkozása nem várt meglepetést tartogat és a két fiatal között kapcsolat szövődik.

Megváltó-projekt a 2020-as évek Magyarországán. Angyali üdvözlet a fehérje-feldolgozó árnyékában. Megtörtént eset alapján.

„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, s pontosan erről szól a Végszó, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak.

A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

Fedezze fel Budapestet egy teljesen új szemszögből és hajózzon velünk a Dunán, ahonnan megcsodálhatja a város gyönyörűen kivilágított épületeit és nevezetességeit.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színész osztálya bemutatja Akutagawa Rjúnosuke és Kuroszawa Akira műve alapján

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya bemutatja Erdélyi Mihály Vedd le a kalapod a honvéd előtt című darabját. Rendezte: Bezerédi Zoltán Osztályvezető tanárok: Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila

Az egyedülálló zenei élményhez különleges borokat, sajtokat és más gasztronómiai csodákat kínálunk, mert ez az az esemény a városban, ami minden érzékünket kényezteti.

Három budapesti színész egy – azóta bezárt – színház Trianonról szóló díszelőadásán külhoni, délvidéki kollégákkal találkozik a nyílt színen. A drámaivá váló beszélgetés során egymásnak szegezik fájdalmaikat és gyanakvásaikat, a többség nem tudja megérteni a kisebbséget, a kisebbség nem tudja tolerálni azt, hogy a többség nem érti, de a többség nem érti..

A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivéve, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet. Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva az argentin Jorge Bergogliót választotta pápának. A Ferenc nevet vette fel.

Lázár Ervin mesejátéka a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában 2024. március 31.,11.00, május 19., 11.00 és június.08.,11.00

Mrs. Dolly Levi furfangos, házasságokat összehozó cselszövései, melyekkel megözvegyült, fiatalabb és élemedettebb hölgyeket és urakat próbál közös háztartásba terelni, sok-sok kacagtató félreértésre, faramuci, összegabalyodott helyzetek szórakoztató feloldására adnak alkalmat – mígnem Dolly végül magának szerzi meg a legjobb partit.

Több, mint száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús emlékirat, az „Asszony a fronton” (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját töri meg az előadás.

Vannak vidékek Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi-estje

Izgalmas arra gondolni, hogy noha Richard Wagner életművének túlnyomó részét operái és zenedrámái alkotják, s ezekben a szerepek alakítói, az énekesek nyújtanak kivételes teljesítményt a világ nagy színpadain, e művek önállóan is megszólaltatható, legnépszerűbb részletei mégis a zenekari számok.

Ismerd meg velünk Ybl Miklós egyik remekművének történetét az építésétől egészen napjainkig és gyönyörködj a lenyűgöző budapesti panorámában!

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!