Jegyvásárlás
Tompeti és Barátai váratlanul jelentek meg a színen. Közvetlenségüknek, humoruknak köszönhetően a gyerekek rögtön barátjuknak fogadták őket. A gyerekek kedvenc Rock & Roll figurája, Tompeti és Csillagszemű 2009 óta szórakoztatja és tanítgatja játékosan a zene nyelvén keresztül a legkisebbeket.
A tavalyi nagy sikerű koncert után ismét Kispesten, a KMO-ban vendégszerepel a világhírű hegedűvirtuóz: Roby Lakatos & Gypsy Jazz Band, valamint vendégként: Kamarás Iván (Jászai Mari-díjas) színész, jazz-énekes, Tarján Zsófi énekes, a Honeybeast frontembere és egy vonósnégyes.
Dumaszínház est
A szombathelyi fiatalok által 1995-ben alapított zenekar célul tűzte ki, hogy mindenkihez közelebb hozza a swing és a jazz világát. Rendszeresen koncerteznek Magyarországon és külföldön is, fellépéseiken pedig a műfaj legapróbb finomságait is megmutatják a hallgatóságnak.
Igényes jazz muzsika, a MÜHA Kávézóban.
A kedvenc Anna and The Barbies dalaitok akusztikus, teljes zenekaros felállásban október 17-én Bánkon, a Mettrin Rendezvény- és Művészeti Központban.
A gyógyítás harmóniája Ünnepélyes Gálakoncert a magyar gyermekorvosok tiszteletére
Dumaszínház est
A Sárik Péter Trió és Koszorus Krisztina Koszika közös produkciója különleges zenei világba repíti a hallgatót. Műsorukban egyesül a kelet és a nyugat, a régi és az új, az előadás semmilyen műfajba nem sorolható igazi örömzene, tele improvizációval.
Dumaszínház est
Műsor: P. I. Csajkovszkij: Diótörő, op. 71 balettzene-válogatás (18’) A. Silvestri: Polar Expressz (7’) L. Anderson: Sligh Ride (3’) L. Anderson: A Christmas Festival (7’) *** Karácsonyi énekek (45’) Közreműködik: Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkara (karvezető: Molnár Gabriella) Vezényel: Baross Ádám
Dumaszínház est
Az új évet köszöntő koncertjén a Hot Jazz Band zenekar, egy hatalmas csokorral ad át a közönségnek a régebbi évtizedek legdalolhatóbb, szívünknek-lelkünknek legkedvesebb magyar és külföldi slágereiből.
Dumaszínház est
Az idei tavaszi teltházas koncertje után december 29-én ismét a Várkert Bazár színpadára érkezik az iLAND.
Szülőként, pedagógusként vagy akár munkatársként nap mint nap találkozunk a generációs különbségekkel. Bereczki Enikő generációkutató, tréner, A rejtélyes Z generáció című könyv szerzője megmutatja, hogyan érthetjük meg jobban egymást, hogyan kezelhetjük a konfliktusokat, és hogyan működhetünk együtt eredményesen. Ne csak próbáld megérteni a másik generációt, tudd meg, hogyan kapcsolódhatsz hozzá!
A Máv Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertje
A Liszt-díjas zeneszerző, szövegíró, gitáros-énekes előadóművész Gerendás Péter a TTH Színpad Latabár-termében ad életmű koncertet 2026. december 13-án 19.00 órától.
Az Inversedance Társulat a klasszikus világirodalom egyik legnagyobb örökségére támaszkodva hozta létre új bemutatóját. A kétrészes kísérleti est Franz Kafka Az átváltozás című novelláját értelmezi újra két fiatal alkotó koncepcióján keresztül. Az első rész alapgondolatát Bartek-Bódi Bianka, a másodikét Safranka-Peti Zsófia hívta életre, míg a koreográfia a két alkotó és az Inversedance Társulat művészeinek közös munkájából született meg.
Brandnyúl - a barátai csak Brandnyuszinak szólítják - egy énekes és táncos nyúl, akinek az élete a gyerekek és persze egyben a szülők szórakoztatása, sportra, egészséges életre nevelése fantasztikus dalokkal.
Műsor: P. I. Csajkovszkij: Diótörő, op. 71 balettzene-válogatás (18’) A. Silvestri: Polar Expressz (7’) L. Anderson: Sligh Ride (3’) L. Anderson: A Christmas Festival (7’) *** Karácsonyi énekek (45’) Közreműködik: Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkara (karvezető: Molnár Gabriella) Vezényel: Baross Ádám
Bartók bőröndje
Legdrágább nyájas Olvasó! Rákász Gergely Alapítvány bemutatja mentoráltjaink, a Bridgerton Trió koncertjét: A népszerű sorozat ihlette műsor az Alapítvány fiatal tehetségei előadásában több ezer gyertya fényében a nyári kastélykoncert sorozatunk színfoltjai. A sikeren felbuzdulva a fiatalok ősszel is folytatják előadásaikat ezzel a műsorral, amelyben a sorozat klasszikus zenei betétjei mellett saját imrovizációikban népszerű könnyűzenei dalok témái, idézetei is felcsendülnek. (A hangverseny az Alapítvány mentoráltjainak koncertje, Rákász Gergely nem lép fel az estén.)
Az idén 14 éves, nyári, szabadtéri programsorozat elérkezett idei utolsó, de legfényesebb felvonásához. Az elsősorban fiatal, pályakezdő- és hobbizenészek, énekesek számára bemutatkozási lehetőséget nyújtó koncertsorozat zárórendezvényén a nyár folyamán legtöbb közönségszavazatot elérő, és díjazott három fellépőt ismerjük el, és hallhatjuk az 1. közönségdíjas formáció fellépését, immár az AJAMK színpadán.
Október 30-án Mozart megrendítő Requiemje tölti be a kecskeméti Nagytemplom terét.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!